Csalódott emberként halt meg Spéter Erzsébet

Éveken át milliókat ültetett a tévéképernyő elé az Erzsébet-díj, amelyet hazánk neves művészei kaptak az alapító, Spéter Erzsébet jóvoltából. Az 1980-ig Amerikában élő magyar nő akkor lett ismert, amikor húszezer dollárt ajánlott fel az új Nemzeti Színház felépítésére, majd kétszázezer dollár éves kamatait osztotta szét magyar művészek közt.

Az ünnepelt és tehetős asszony utolsó tíz évét súlyos betegség keserítette meg, ebben az időszakban ismerte meg őt Huszák Zsóka dzsesszénekes, aki elmondása szerint haláláig kitartott mellette. Azóta sem hagyja nyugodni a lelkét néhány dolog.

– Egy újságíró mutatott be neki, csodáltam őt – mondta az énekes a Borsnak. – Élete utolsó tíz évében már nehezen engedett közel magához bárkit is, ágyhoz volt már kötve, egyik keze mozgott csak. Gyönyörűen beszélt, bölcseket mondott. Aztán sokat panaszkodott, hogy azok, akiket ő támogatott, nem keresik.

Spéter Erzsébet nem csak azokra gondolhatott, akik megkapták az Erzsébet-díjat és az ezzel járó pénzt, azokra is, akik rendszeresen jártak nála Amerikában. Ekkoriban jutott Zsóka eszébe egy olyan rendezvény szervezése, amelyen az Erzsébet-gálák díjazottjai lépnek fel, ezúttal már Erzsébet megsegítésére.

– Támogatott az ötletemben, azt mondta, neki tíz fillér nem kell, de csináljam meg. Saját magam hívtam meg a művészeket, fellépőket. Psota Irén, Bodrogi Gyula, Halász Judit, Almásy Éva, Nemcsák Károly azonnal igent mondtak, a színpadon Szakcsi Lakatos Béla kísért bennünket – emlékezett Zsóka, majd a talán legfájóbb emlékről is lerántotta a leplet.

– Esztergályos Cili jó barátnője volt, Amerikában is látogatta őt. Amikor meghallotta, hogy lesz ez a gála és én szervezem, úgy éreztem, nem örül neki – kesergett a dzsesszénekesnő. – Fájt neki, hogy nem ő, a barátnő ötlete volt a rendezvény.   

A nagy napra Zsóka árulta a jegyeket, intézett mindent, de arra is maradt ereje, hogy a nagybeteg Spéter Erzsébet szállítását is megoldja. A mentősök segítségével, egy speciális székben mehetett volna a gálára, amire nagyon készült. De sosem ért oda.

– A mentősök odaértek hozzá. Aztán telefonáltak, hogy nem tudják hozni, nem engedik. Valahogy lebeszélte őt a gáláról – emlékezett Zsóka. – Három­százötvenen voltak az esten... Utána természetesen rögtön hozzá mentünk, örömkönnyeket hullajtott. 

Ezt követően Spéter Erzsébet állapota hamar rosszabbodni kezdett, Zsóka a kórházban is rendszeresen látogatta, a nővéreknek pénzt adott. Sőt az egyik leghíresebb ruháját is ráhagyta, úgy tűnik, azt is hiába.

– Megkerestem a Nemzeti Színházat, hogy kiállíthatják a ruhát, Erzsébet asszony évekig gyűjtött nekik, ennyit megérdemelhet. De süket fülekre talált a kérésem. A gáláról pedig szintén saját pénzen készült egy tévéfelvétel, amelyet pedig ingyen adtam volna a televíziónak, de nem kellett nekik. Soha nem látta senki – mondta Huszák Zsóka, aki reméli, éle-tében talán még sikerül méltó emléket állítania Spéter Erzsébetnek.

A jellegzetes turbánjáról és lassú beszédjéről is híressé lett Erzsébet asszony Zsókának azt is megmutatta, a haja a pletykákkal ellentétben a sajátja. Az utolsó közös képükön is kibontva láthatjuk a frizuráját.

Hiába a kívánság

Spéter Erzsébet utolsó éveiben gyakran beszélt arról, készül a halálra, sőt több olyan kívánsága is volt, aminek azóta sem tett senki eleget. Állítólag szerette volna, ha halála után hamvait a Dunába szórják, helyette a Kozma utcai temetőben helyezték nyugalomra. Másik vágya, hogy a Nemzeti Színházban legyen egy Erzsébet-büfé, szintén süket fülekre talált.

„Nem volt ilyen gála!”

A történetben szereplő másik fél másképp emlékszik a történtekre, egészen egyszerűen sehogy. Esztergályos Cecília a Bors megkeresésére határozottan kijelentette, nem emlékszik Huszák Zsókára sem.

– Nem volt ilyen eset, ez ezer százalék. Sokat voltam nála a kórházban, ha lett volna, biztos tudtam volna róla. Beteg emberek terjesztenek beteg dolgokat – mondta Cili.