Celeb

Véget ért Ben Stillerék mintaházassága

Bors

Létrehozva: 2017.05.29.

<p>Tizenhét év házasság után válik Ben Stiller és Christine Taylor. Semmi sem utalt rá, hogy gond van a házasságukkal.</p>

Forrás: AFP

Még ismerőseiket is derült égből villámcsapásként érte a hír: válik Ben Stiller és Christine Taylor. A páros ugyanis látszólag teljes harmóniában és boldogságban élt közel húsz éve. A valódi okokat egyelőre nem fedték fel, és mivel eddig is távol tartották a nyilvánosságot a ma­gán­életüktől, ta­lán sosem fogják. Diszkréten „kö­zös megegyezésre” hivatkoznak, és a gyermekeik ér­dekeit szem előtt tartva igyekeznek a lehető legbékésebben elválni. 

„Óriási szeretettel és tisztelettel egymás iránt, tizennyolc együtt töltött év után a válás mellett döntöttünk – írja közleményben az 51 éves Ben és 45 éves Christine.  „A célunk továbbra is az, hogy odaadó szülőkként és jó barátokként neveljük a gyer­mekeinket” – utaltak a 15 éves Ellára és a 11 éves Quinlinre.

A két színész először 1999-ben a Heat Vision és Jack című televíziós vígjáték forgatásán találkozott, és noha a sorozatötlet hamvába holt, egy új szerelem született. Ben és Christine egy évre rá oltár elé állt. 

A filmvilág szakmailag is jó pá­rosnak találta őket, együtt játszottak a Zoolander, a Trópusi vihar és a Kidobós: Sok flúg disznót győz című filmben is. Tavaly Christine így nyilatkozott Benről a Zoolander 2 forgatásai után:

– Csodálatos ember. Nagyszerű vele dolgozni, szavak nélkül is megértjük egymást. 

A felesége akkor is mel­lette állt, amikor 2014-ben prosztatarákot di­agnosztizáltak nála: a színész tel­jesen összetört, a felesége tartot­ta benne a lelket. 

Vígjátékba illő volt a lánykérés

Ben Stiller egyik legemlékezetesebb szerepe az Apádra ütök vígjátékban volt. Greg Beckurként az esküvőhöz, az apósjelölt /Robert DeNiro/ áldására volt szüksége, de az egyáltalán nem könnyítette meg a mamlasz vő­legény dolgát. Ben nemrég elárulta, nem volt számára ismeretlen a helyzet, a való életben sem volt túl talpraesett. – Már tartottak a forgatások, amikor el akartam jegyezni Christine-t. Először az apjától kértem engedélyt… nos, pontosan úgy sikerült, mint az Apádra ütök-ben...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715092811
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715092811
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196641_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Minden sarkon rendőr fog állni Budapesten, az okát sem nehéz kitalálni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715092811
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196961_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715092811
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715092811
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715092811
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria