Celeb

Szekeres Nórát akarta minden fiú

A. T.

Létrehozva: 2017.05.14.

Forrás: Végh István

Fociztak, verekedtek, állandóan valamilyen csínyen járt az eszük, csajoztak, fiúztak vagyis élték a kamaszok izgalmas életét a Kölyökidő című ifjúsági sorozat szereplői, akiket most, húsz évvel az utolsó adás után is megismernek a járókelők. 

1989-ben Takács Vera rendezőnő kizárólag gyerekszereplőkkel indította útjára a Kölyökidőt azzal a céllal, hogy segítsen a tizenéveseknek eligazodni a hétköznapokban, megoldást találni a konfliktusaikra és merjék kimondani azt, ami bántja őket. Így a kiskamaszok nemcsak a pattanásokról, hanem a szerelemről és a szexről is nyíltan beszélhettek. A sorozat telitalálat lett, és nyolc évig bérelt helye volt a képernyőn. A teljesség igénye nélkül, Szekeres Nóra, Acél Réka, Wallot Dan Yannick, Dombóváry Kristóf és Kovács Róbert is a szemünk előtt cseperedett fel.

– Jól éreztük magunkat együtt, és még fizetést is kaptunk. Tízévesen sokat nevettünk azon, hogy a mi fizetésünkből is levonták a nyugdíjjárulékot – mesélte a Borsnak Szekeres Nóra. – A szüleimtől mindent megkaptam, így sokáig gyűjtögettem a pénzt, amiből aztán számítógépet vettem. Életem meghatározó része volt a Kölyökidő.

Nórától azt is megtudtuk, hogy a forgatási szünetek sem voltak kevésbé izgalmasak, mint a rögzítettek jelenetek. Ez főként a fiúknak volt köszönhető, és a részletekért át is irányított minket Kovács Robihoz, aki vörös hajával, szeplős arcával, rosszcsont viselkedésével az egyik legnépszerűbb minisztárja volt a sorozatnak.

Kölyökidő a csapó mögül

– A műsorban szereplő gyerekek nem lettek magántanulók.

– Kezdetben heti két, majd három napot for­gattak. Később havi egy élő adás is volt, és nyaranta három hét forgatás a szezonkisfilmek miatt.

– A rendező figyelt arra, hogy állandó stáb vegye körül a gyerekeket, így ismerős arcok fogadták őket a „munkában”. Vera mindig mindent tudott a srácokról, ez a mai napig nem változott. 70. születésnapjára maga köré gyűjtötte a kölyökidősöket.

– Miután a kezdeti szereplők idősödni kezdtek, új fiatalok kerültek a csapatba.

– A műsor zenéjét Dolák-Saly Róbert és ifj. Malek Miklós szerezte.

– Igaz, elfogyasztottunk pár gyerekfelügyelőt az évek alatt – nevette el magát. – Igazi energiabombák voltunk, viszont határidőre végezni kellett a jelenetekkel, így gyerekfelügyelőket kaptunk. Ők fogtak össze minket, mindig tudták, ki merre van, és adott pillanatban összeterelték a csapatot. Persze, a szünetet kihasználtuk, fociztunk, fára másztunk. Emlékszem, Acél Réka egyszer úgy leesett az egyik faágról, hogy levegőt is alig kapott… Vera néni egyébként figyelt arra, hogy az eredeti karakterünkhöz hasonló legyen a szerepünk. Sőt ha észrevette, hogy valakinek megtetszett a másik, összeírta őket egy jelenetbe. Nóri minden fiúnak tetszett, én is rajongtam érte, így mindegy volt, kit írt partneréül. Ha Nórára gondolok, a kislány Nóra jut eszembe – vallotta be Kovács Robi.

A Kölyökidő  250 epizód után végül 1997 májusában búcsúzott el nézőitől.

Egy csíny a sok közül

A Kölyökidő csapatának volt egy Mirelit névre hallgató terelőkutyája. Amíg az eb pici volt, nem voltak gondok, de később Mirelit nehezen viselte a gyerekek nyüzsgését, és csipkedte a lábukat. Robi kitalálta: Yannickkal és Kristóffal kezdjenek el futni, majd váljanak szét, megnézve, ki után fut a kutya. Mivel Kristófot meg akarta viccelni, Yannickkal megbeszélte, egy adott jelre ők megállnak. A kutya így Kristófot kergette körbe-körbe a Margitszigeten, időnként alaposan a lábába kapva.

Hogyan élnek most?

Szekeres Nóra időközben háromgyermekes édesanya lett, műsorvezetőként dolgozik.

Kovács Robi két gyermek apja. Színészként, műsorvezetőként tevékenykedik, és könyvet ír a gyerekkoráról.

Dombóváry Kristóf műsorokat gyárt, emiatt rengeteget utazik. 

Wallot Dan Yannick az informatika világában találta meg a hivatását. Kovács Robi honlapját is ő készítette.

Kinizsi Ottó Szerepelt a Barátok köztben, most rendezőként keresi a kenyerét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195909_auto_resized.jpg
origo.hu

"Kopasz tojásfej" - saját focistája gúnyolta ki a Manchester United bukott edzőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715073911
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195881_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Európa a háború árnyékában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177125_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiderült, együtt van-e még a Házasság első látásra egyetlen házasságban maradt párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715073911
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195774_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a 8 legkülönlegesebb természeti jelenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715073911
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715073911
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715073911
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett