Celeb

Mádai Vivien örül a volt férje boldogságának

Munkatársunktól

Létrehozva: 2017.05.31.

Sokan hihették, Mádai Vivien és volt férje kibékültek annak idején. Pedig nem… Bence a valóságban már évek óta Szunai Linda párja, csak éppen hallgatást fogadtak.

Mádai Vi­vien volt férje sem boldogtalan már! A Bors információi szerint az RTL Klubban szerkesztőként dolgozó Bence szinte közvetlenül a szakításuk után udvarolni kezdett a Miss World Hungary 2011-es nyertesének, Szunai Lindának. Vivi és Bence még 2012-ben szakított, de alig egy évvel később, 2013 tavaszán újra randizgatni kezdtek. Mindezt akkortájt, amikor Vi­viennek távoznia kellett az RTL Klubtól – állítólag súlyproblémái miatt. Akkor a Borsnak meg is erősítette, a válás után adnak még egy esélyt egymásnak.

– A helyzet az, hogy Bencével tényleg jóban vagyunk, szoktunk találkozni is. Eltelt egy év a szakításunk óta, szerencsére nagyon normális a viszony köztünk. Jól érezzük magunkat egymás társaságában. Hogy mi lesz ebből, arról még korai beszélni, de jól alakulnak a dolgaink – mondta akkor Vivi, aki azt is örömmel újságolta el: az m1-en Legenda címmel indul műsora. Nos, a jelek szerint a békülésből mégsem lett semmi. Olyannyira nem, hogy szinte ugyanezekben a hónapokban Vivi volt férje, Bence már másnak kezdte csapni a szelet.

– Szunai Lindával már három és fél éve vannak együtt. De abban állapodtak meg, hogy a magánéletükről soha, senkinek nem beszélnek. Az első közös és nyilvános kép is csak most, a napokban jelent meg róluk a közösségi oldalon, Bence Olaszországba, a Comói-tóhoz vitte el, és ezt követően Milánóban is szétnéztek – közölte olvasónk, aki egy képet is csatolt a párról.

Szunai Lindát telefonon értük el, és csak annyit mondott: párjával valóban megállapodtak, a ma­gánéletük tabu. Mádai Vivien nem lepődött meg a megkeresésünkön, mint ahogy mondta, ez már régen nem volt titok.

– Linda egy aranyos, kedves lány, örülök, hogy boldogok – zárta rövidre. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191045_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714955420
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181751_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez igen! Marsi Anikó a saját kezével újítja fel a házát - Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192052_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embervadászat Kárpátalján: dühös hozzátartozók támadták meg a toborzóközpontot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714955420
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187396_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183918_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszólalt a bűvész, aki egy tízmilliós autót nyert a Zsákbamacska adásában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/TgyzLcaO8qOnkA1Pni0WHARg7IOPRTZNBWRy77VQm74/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmNTQzNDc5NGM3YTQ4ZDRiYzZkYWYzOTdlNzEyYWQ0.jpg
Aggodalom

Megszólalt Madár Vera: elárulta a ma 43 éves színésznő, miért tűnt el