Celeb

Császárné lett Gregor Bernadett - interjú

F. Zs.

Létrehozva: 2017.05.29.

Élete talán legnehezebb szerepére készül az Újszínházban Gregor Bernadett. A színésznő most tele van izgalommal, pedig pár éve még a pálya elhagyásán gondolkodott.

Ön az egyik legtöbbet foglalkoztatott művésze a színháznak, jelenleg is több szerepben játszik, februárban viszont egy igen nagy feladat, élete talán legnehezebb szerepe vár önre.

A Bizánc című darabban Iréne császárnét alakítom. Komoly szerep, de nem félek tőle, sőt nagyon várom! Azt gondolom, hogy értem is, tanultam is eleget az évek során, úgyhogy félelem az nincs bennem, inkább egy olyasfajta várakozás, mint egy versenylónak a bokszban, hogy indulnék már végre…

Azt mondja, nincs önben félelem. Mitől kéne tartania?

Mindig olyan ember voltam, aki saját magában kételkedik. Hogy ha engem negatív kritika ért, akkor nem támadtam rögtön vissza, hogy annak a másiknak nincs igaza, inkább elkezdtem rágni magam, hogy talán mégis igaza van... mindig magamban kerestem elsősorban a hibát.

2010-ben megszűnt a szerződése a Pesti Magyar Színházzal, nem sokkal azután, hogy kiírták a Jóban-Rosszbanból is. Akkor is úgy érezte, az ön hibája mindez?

Tulajdonképpen igen. Azon vívódtam, hogyan történhetett meg, hogy az az igazgató, aki megbízott bennem tizennégy éven keresztül, aki olyan nagy horderejű szerepeket bízott rám, mint Shake­speare Júliája, az Elektra, a Mirandolin, az egyszer csak nem szavaz nekem bizalmat?

Mire jutott?

Sokat emésztettem magam ezen, végül a pálya elhagyása is megfordult a fejemben. Egy kutyakozmetikában szerettem volna recepciós lenni, de jött az Újszínház visszautasíthatatlan ajánlata, és azóta is – lassan öt éve – itt vagyok.

Megnyugodott?

Részben igen, de azért néha még félek, mi lesz akkor, ha majd nem kellek. Nem tudom nem észrevenni magam körül, hogy van olyan, amikor egy művész hosszabb időre kiesik a pikszisből, akár önhibáján kívül. Én nem akarom megtudni, hogy milyen nehéz onnan visszajönni.

Hat darabban játszik

A szép színésznőnek jelenleg nincs oka aggodalomra, az Újszínház egyik legtöbbet foglalkoztatott színésznője. A Bolondok grófja, A kőszívű ember fiai, A vörös bestia, Az áldozat (Szent Margit legendája), a Csongor és Tünde és a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabokban is játszik, általában telt ház előtt. A 2000-es években a filmes szakma is kedvelte, leghíresebb filmje a Tibor vagyok, de hódítani akarok, amiben nagy hangsúlyt kapott tökéletes alakja is.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek