Celeb

Alföldi nem vállalná Stohl temetésén a gyászbeszédet

Bors

Létrehozva: 2017.05.20.

Stohl András Papp Jánossal beszélgetett, amelynek célja a Miklós téri iskolában élő gyerekek támogatása volt. Stohl arról beszélt, hogy mindig is nyomasztotta a halál gondolata, egészen addig, míg meg nem ismerte mostani párját.

„Sokáig nagyon féltem a haláltól. Ez onnan ered, hogy gyerekkoromban hétfőnként nem volt televízió-adás. Akkor korán lefeküdtem, és agyaltam. Feküdtem, és hét-nyolc évesen azon gondolkodtam, hogy mi lesz, ha nem leszek... Ha sokat mondogatom ezt, akkor még most is el tudom magam sírni, de akkor zokogógörcs jött rám, hogy nem észlel engem a világ, nem lesz körülöttem semmi. Akkor odajött anyukám, és elmondtam neki, hogy félek a haláltól. Ő csak annyit mondott, hogy nem kell erre gondolni. Ezzel persze nem segített” – mondta a színész a Blikk beszámolója szerint. 

Papp megkérdezte, hogy hogyan képzeli el a temetését, és mit szeretne, ki mondjon gyászbeszédet, mire Stohl azt válaszolta: „Eszenyi Enikő biztos ne mondja a gyászbeszédemet. Aki tarthatná, az nem fogja elmondani. Alföldi Róbert nem vállalná el, László Zsolt nem lenne képes végigmondani.”

„Már ott tartok én is, hogy mint magánember nem szeretnék csöndben maradni”

Stohllal a 24.hu is készített interjút, amelyben arról beszélt, hogy nem hiányzott neki a műsorvezetés, de a Class FM reggeli műsorát mégis elvállalta azért, mert mindig is érdekelte a rádiózás mint műfaj. Ennek ellenére a színészet mard a továbbiakban is az első helyen, a jövő évadban három bemutatója is lesz.

Arról is beszélt, hogy nehezen viseli, hogy öregszik, és már nem kap meg emiatt bizonyos szerepeket, mint hogy a Kincsem főszereplője sem ő, hanem Nagy Ervin lett: „de most már tudomásul kell vennem, hogy a fene egye meg, most már a fiatal főhős nem én vagyok. Én már a fiatal főhős apja vagyok, vagy a csajának az apja.”

A politikáról is beszéltek, amiről azt mondta a színész, hogy „már ott tartok én is, hogy mint magánember nem szeretnék csöndben maradni. Tehát ha olyan van, amivel nem értek egyet, akkor én is ki fogok menni az utcára.” Az elmúlt időszak tüntetéseire is kiment volna, csak épp nem tartózkodott itthon. Bayer Zsolt publicistáról pedig úgy nyilatkozott: „Ha én a Bayerről (Bayer Zsoltról – a szerk.) beszélek, akkor összeszorul a gyomrom, és a nyálam el kezd folyni a számból, és az nem jó.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194479_auto_resized.jpg
origo.hu

A tériszonyosak jobb ha elkerülik - átadták Európa legmagasabb függőhídját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715034616
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195165_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194790_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715034616
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715034616
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715034616
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség