Celeb

Zámbó Krisztián álmát a terror veszélyezteti

Bors

Létrehozva: 2017.04.10.

Zámbó Krisztián bejelentette, hogy küzd azért, hogy megvalósíthassa tervét.

Egy percig sem ül a babérjain Zámbó Krisztián, aki nemrég kiírta a közösségi oldalára, hogy hamarosan világ körüli útra indul. Csakhogy, mint kiderült egyáltalán nem úgy értette, hogy ténylegesen elutazik, hanem egy új, készülő albumát próbálta ezzel promózni.

– Nem akartam még lelőni a poént, de akkor most már elmondom. Arról van szó, hogy egy új romantikus számmal szeretnék kedveskedni a rajongóimnak, amiben franciául is fogok énekelni. Mindehhez egy klipet is szeretnénk forgatni, de beleütköztünk egy kis akadályba –kezdte Krisztián, akinek szembesülnie kellett azzal, hogy a világ jelenlegi helyzete miatt bizony korlátok közé szorítják a művészi szabadságot.

– Az eredeti terv az volt, hogy a klip egyik részében, drónnal kamerázunk az Eiffel-torony körül, de ehhez nagyon sok engedély kell, csakúgy mint Magyarországon. Kiderült, hogy a repülő műszer félelmet kelt az emberekben a terrorveszély miatt, de mindent megteszünk, hogy beszerezzük a szükséges papírokat – árulta el az énekes.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek