R. Kárpáti a szájra pusziig jutott

Érett férfiként ma már nevetve gondol vissza arra a bizonyos ügyetlen csókra R. Kárpáti Péter, melyet élete első szerelmének kívánt ajándékozni, de tapasztalatlansága és félszegsége megakadályozta ebben. Csakúgy, ahogy a legtöbb kisgyereknek az általános iskolában, Péternek is egy osztálytársa dobogtatta meg a szívét. Erika nem utasította vissza a közeledését, így a fiatalok sokat sétáltak, beszélgettek.

– Szerettem volna megcsókolni őt, de egyikünk sem tudta, hogyan is kell csinálni. Emlékszem, beszöktünk egy tízemeletes házba liftezni, hogy ott nyugodtan tudjunk csókolózni. Próbálkoztunk, nem sikerült. Furcsa volt, hogy a másik szájához kellett érni. Gyerekek voltunk. Végül a szájra pusziig jutottunk – nosztalgiázott a színész, aki még gimnazistaként is zavarba jött az intim érintésektől.

Tinédzserként szintén egy osztálytársa, egy Csilla nevű lány csavarta el a fejét.

– Kézen fogva sétáltunk, de ha a távolban feltűnt egy ismerős, elengedtük egymást, mert kínosnak éreztük a dolgot. Iszonyatosan izzadt a tenyerem, úgy izgultam. Pár hónap után véget ért a szerelmünk, mert sokszor csak hallgattunk, nem tudtuk, mit mondjunk a másiknak. De hát így gyűjt tapasztalatot az ember, hogy aztán egy titkos összekacsintásból is tudja, mit gondol a másik – mondta a színész.

Az évek teltek, a kamasz fiúból férfi lett, a lányok jöttek- mentek az életében, és a megélt szerelmek sokat formáltak a jellemén. A színész állítása szerint romantikus pasivá érett.

– Szeretek hajnalban, szemerkélő esőben, lassított felvételben rózsát lopni a szerelmemnek – vallotta be, majd arról a bizonyos zöld szemű szörnyről is szót ejtett. – A szerelem kemény dolog. A féltékenység nem, a szerelemféltés viszont mindig vele jár. Az embernek folyton jár az agya, vajon jó leszek-e a másiknak? És ő jó lesz nekem? Sok-sok kérdés, de ettől szép a szerelem, és az élet.