Celeb

Michael Caine sok pénzt kap a csókért

K. B.

Létrehozva: 2017.04.09.

Forrás: AFP

Kitolta a korhatárt Hollywood – állítja Sir Michael Caine. Ő csak tudja, hiszen 84 évesen is bőven kap főszerepeket. Az új, Vén rókák című vígjátékban például a szintén veterán Morgan Freemannel és Alan Arkinnal játszik. Bár a film már a mozikba ke­rült, Caine ezután sem tétlenkedik.

– Ez egyre jobb lesz. Úton van Katie Holmesszal közös filmünk, májusban kezdődik egy másik forgatás, szóval nem tudom lógatni a lábam – büszkélkedett a Press Associationnek. Caine elismerte: a korral együtt a játéka fejlődik.

– A színészkedés nem lesz jobb, csak könnyebb. Már nem aggódunk, hogy tönkretehetnek minket. Nem mondhatják, hogy nincs többé karrierünk, hiszen már van egy – bölcsel­kedett.

Caine három éve már bejelentette a visszavonulását, a Telegraphnak akkor azt mondta, már nincs ami hajtsa: – Amikor elvállaltam egy szerepet, mindig volt valami célom. Oscart nyerni vagy sok pénzt keresni. Már van két Oscar-díjam és némi pénzem – fogalmazott akkor, de legutóbb már más véleményen volt.

– Miért is mennék nyugdíjba? Egy vagyont fizetnek, hogy megcsókoljam a világ leggyönyörűbb nőit. Nem rossz meló, igaz? – viccelődött most a Sky News-nak. – Ezért nem vonulnak vissza korán a színészek – tette hozzá félmosollyal Caine, aki egyébként 44 éve él együtt egykori modell feleségével, Shakirával.

Két Oscar

Sir Michael Caine a Hanna és nővérei (1986) valamint az Árvák hercege (1999) címû filmekben nyújtott teljesítményéért Oscar-díjat kapott. De emlékezeteset alakított A sötét lovag – Felemelkedésben (2012) Alfredként, a Be­épített szépségben (2000) és a Hasfelmetsző Jack (1988) című filmekben is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715024712
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194798_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Mi a fenék voltak ezek?!" – Három repülő objektum szelte át az égboltot, földönkívülieket sikerült levideózni?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715024712
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715024712
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715024712
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715024712
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség