Celeb

Lánya szerint Győzike VV Gigivel csalta Beát

Munkatársainktól

Létrehozva: 2017.04.19.

Evelin a Frizbi forgatásán olyat fecsegett ki, aminek szülei aligha örülnek. Apja elismeri, valóban így történt.

Jó ideig talán ez az utolsó televíziós felvétel, amelyen Gáspár Győző és Gáspár Evelin is önfeledten nevet. Az Esti Frizbit követő hajnalon szállták meg ugyanis a NAV nyomozói a család összes ingatlanját, mivel adócsalás és sikkasztás miatt nyomoznak. Persze Győzi mit sem sejtett erről, amikor a vasárnapi adás felvételén kiteregette, miért szakított Evelin nemrégiben élete első szerelmével.

– Salgótarján legnagyobb diszkójából hívott a lányom az­zal, hogy azonnal menjek oda, mert a barátja megverte – emlékezett munkatársunknak az ominózus napra Győző, és bár Evelin próbálta enyhíteni volt párja tettét és helyzetét, apja kitartott a verziója mellett. Talán nem kellett volna. Evelin ugyanis az első adandó alkalommal replikázott, hangosan és csúnya szavakat sem mellőzve árulta el, kivel, mikor és hogyan lépett félre az apja.

– Volt az a testvérpár, aki be­költözött a villába, az a rapper, meg a testvére, hogy is hívták? – ecsetelte hosszasan az ATV-ben, majd a konkrétumokról is beszélt.

– Tizenhét éves volt a lány és a pornókiállításon Szopnék feliratú pólóban tette magát. Apám meg miatta összepakolt és lelépett – folytatta, miközben Győzike úgy égett, mint a Reich­stag. Hajdú Péternek még azt is hosszasan ecsetelte a nagyobbik Gáspár lány, hogy apja most is csajozik a Facebookon, szilikonnal teletömött fiatal fitneszadyket fűzöget.

– A hiúságomnak tesz jót, na – vetette be zárásként Gáspár Győző, aki végül beismerte: VV Gigi, azaz Rácz Ildikó tényleg elcsavarta a fejét. A Bors megtalálta Gigit, akinek a legrosszabbkor jött ez a történet, hiszen rendezett életet él, jógaoktatóként dolgozik, rá­adásul az esküvőjére készül.

– Nem hiszem, hogy magyarázkodnom kell olyan dolog miatt, ami meg sem történt. Egyszer táncoltam vele egy rendezvényen, még csak nem is randiztunk. Egy másik Ildikó miatt költözött el otthonról. Nem jelentem fel őt rágalmazásért, de ko­molyan nem értem, miért utál egy család, amelynek nem voltam az életében. Biztos vannak Győzőnek álmatlan éjszakái, mert nem ez az egyetlen hazug sztorija – magyarázta Gigi a Borsnak. 

Győzi: szerettem!

Győzi: szerettem! A Bors a felvétel után megkereste Győzikét. – Valóban sokan azt hitték, hogy vicc az egész. Direkt csináltuk így, hogy ne vegyék komolyan. De nem volt vicc. Szerelmes voltam belé – mondta el a Borsnak Győző.

Bea besokallt

Vajon Bea miért fogadta vissza Győzit? – szerettük volna megkérdezni az érintettől, de nem tudtuk, mert az asszony, talán az adóügyek miatt is, rendkívül ingerülten reagált. – Nem szeretnék nyilatkozni semmiről, és ha hívnak, nem fogom többet felvenni a telefont! – zárta rövidre.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715033412
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195165_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715033412
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715033412
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715033412
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség