Celeb

Sarka Kata szerint Hajdú fizet azért, hogy lejárassa?

Bors

Létrehozva: 2017.02.09.

Forrás: Kecskeméti Zoltán

Bomba hírrel robbantott reggel a Story magazin: úgy vélik, lebuktatták új szerelmével Sarka Katát. Hajdú Péter nejének sem kellett több, közösségi oldalán védte meg magát már hajnalban. Biztos nem lehetett túl kellemes erre ébredni...

Kata azt írja, nem lepi meg a cikk a volt (!) férje ugyanis hónapok óta rendszeresen fizet azért, hogy különböző cikkek jelenjenek meg róla. 

– Az sem lep meg, hogy próbál rossz színben feltüntetni, hogy leplezze azokat, amiket az elmúlt 10 évben rendszeresen velem tett. Az pedig, hogy címlapon közlik, hogy fotók az új páromról, belül pedig csak egy fekete autó, az pedig elég erős átverés... – fogalmazott Kata. Nos, ezek után, ha bárkinek is volt reménye abban, hogy szépen fognak elválni legalább a gyerekek miatt, már semmi kétség, hogy ahogy az esküvőjük is hatalmas csinnadratta volt, a válás is az lesz...

A Story egyébként cikkében arról ír, hogy Sarka azzal a férfivel jár, aki Hajdú korábbi üzlettársa, barátja volt. A lap olyan fotókat közölt, amelyben egy őszülő, 50-es férfi este megjelenik Sarka XII. kerületi lakásnál, majd csak reggel távozik onnan.

Arról egyébként Hajdú már korábban írt, hogy nem csak a válás miatt volt nehéz év neki 2016, hanem azért is, mert az „egyik legközelebb álló barát árulása” is ekkor történt.

A lap megkérdezte Hajdút is az ügyben, aki szűkszavúan annyit közölt: „Nem lepett meg. Nyilván van véleményem, de ez most nem a nyilvánosságra tartozik.”

Korábban is felmerült már, hogy Hajdú helyét valaki más vette át Sarka KAta szívében. Lapunk írt róla először, hogy egy szerelmi karperecet hord. Akkor megkérdeztük a modell-műsorvezetőt kapta vagy vette, erre azonban nem kívánt válaszolni.

Arról pont ma, azaz csütörtökön írtunk, hogy a válófélben lévő feleség annyira szabadulni akar férjétől, hogy máris egy komoly lépésre szánta el magát: megváltoztatta a nevét. Erről bővebben itt olvashat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194587_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715030709
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181852_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715030709
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715030709
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség