Celeb

Farkasházy: Megölték a kabarét!

kbv

Létrehozva: 2017.02.11.

A humorista szerint a mai politika maga a vicc.

Forrás: Bánkúti Sándor

Markos–Nádas, Hofi, Boncz Géza – elég csak pár nevet sorolni a kabaré hőskorából, és máris mindenkinek eszébe jut egy mondat, egy jelenet a régi humoristáktól, amit álmából felkeltve is fel tud mondani, és mosolyt csal az arcokra. Egykor híresek voltunk politikai kabaréinkról, nemhiába lettünk mi a „legvidámabb barakk”. Csütörtök délután vagy éppen szombat délelőttönként egy em­berként ült az ország a rádiókészülékek előtt, hogy otthon, a négy fal magányában kinevethesse a puhuló diktatúra hétköznapi bosszúságait. Mostanában azonban a stand uposok estjeit leszámítva klasszikus kabaré nem születik. Farkasházy Tivadar 32 évig volt a rádió kabaréjának főszerkesztője, szerinte ameddig a jelenlegi kormány lesz hatalmon, nem is lesz kabaré. 

– Most stand up van, ami egy nagyon érdekes oldalága a kabarénak, de mégsem az. Én 2007-ben otthagytam a cuccomat a Magyar Rádióban, amikor azt mondták, hogy nincs rám szükség. Nincs már bennem tüske, ha megkeresnének, vezetném a rádió kabaréműsorát, mert az azt jelentené, hogy kormányváltás volt. Ma azonban Magyarországon csak egyvalamire van lehetőség, megalkuvásra – mondta Farkasházy, aki nem azt bánja leginkább, hogy nincs jelenleg politikai kabaré, hanem azt, hogy ami volt, azt is mintha a föld nyelte volna el.

Ezen nevettünk 40 éve

Női párbeszéd

– Képzeld, azt álmodtam az éjjel, hogy a férjem impotens lett!

– Az nagyobb, mint a párttitkár?

Söröshordók

– Miért alumíniumból gyártják a söröshordókat?

– Mert egy Kádárunk van, és az is az oroszoknak dolgozik.

– Megszüntették, elpusztították a múltamat, a múltunkat. Van nagyszerűbb lenyomata a szocializmusnak a Markos– Nádas jeleneteknél? Ezeket azonban eldugták, nem játsszák sehol, és az internetre sem kerülhetnek fel. Mintha soha nem is léteztek volna. Nincsenek annál nagyobb gazemberek, mint akik most Magyar Rádió néven működnek – fogalmazott Farkasházy, aki elárulta, ma is szívesen írna rádiókabarét.

– Egyetlenegy szakmai probléma lenne, hogy ma annyi baromságot és őrültséget követnek el, hogy nehéz ezt felülmúlni. Jobbak, mint mi vagyunk!

Kern András szerint sincs ma kabaré, igaz, igény sincs rá. 

– Valószínűleg azoknak a kabaréknak, amiket mi csináltunk, most nincs divatja. Most a stand up a divat, ezen nem kell és nem is lehet változtatni. Magától alakul ki, a közönség igényei szerint – mondta Kern, akinek nem is hiányzik most a kabarézás.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193040_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt vannak az első képek az érettségiző diákokról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715005513
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189898_auto_resized.png
metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715005513
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192924_auto_resized.jpg
travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715005513
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715005513
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek