Celeb

Berkit azonnal ledöfte Pintér Tibor

Munkatársunktól

Létrehozva: 2017.02.17.

Berki Krisztián összebalhézott Pintér Tiborral, hogy miért nem éles fegyverekkel harcolnak a színpadon. Mégis szerencse, hogy fából volt a kard, amivel Pintér hátba döfte.

Forrás: Vadnai Szabolcs

Pintér Tibor már régen eldöntötte, hogy Berki Krisztiánt is szerepelteti a Nemzeti Lovas Színház Trója című musicaljében. A szerdai közös próbán azonban többször is elgondolkodott, biztos jó döntés volt-e a kigyúrt celebet szerződtetni. Berki ugyanis kiverte a balhét, amikor meglátta, hogy csak kellék fegyverekkel harcolnak a darab szereplői. Olyan hangos szóváltásba keveredett Pintérrel, hogy megfagyott körülöttük az amúgy is nulla fok alatti levegő.

– Krisztián az elején renitens volt, nem számítottam rá, hogy itt is hozza ezt a berkis stílust – panaszolta a színházigazgató. – Erre nem lehet felkészülni. Az első fél óra Berki Krisz­tiánról és az ő kívánságairól szólt. Kötötte az ebet a karóhoz, hogy kamufegyverekkel nem hajlandó játszani, aztán még azt is kikövetelte, hogy az ő kedvéért süssük el az ágyút – mesélte Pintér Tibor, aki a közjáték ellenére elégedett Berki alakításával.

– A darab elején egyébként rögtön meghal, mert kivégzi a gyors lábú gyilkológép, Akhilleusz, akit egyébként én alakítok. Krisztiánnak nincs szövege, viszont vannak gesztusai és tekintélyt parancsoló ereje a hatalmas termete miatt. Alkatilag kiváló, nála jobbat nem is tudnék elképzelni  erre a feladatra – summázta Pintér.

– Régóta próbálok valamiben elvérezni, és mivel semmiben nem sikerül, rájöttem, hogy karaktergyilkosságot kell elkövetnem saját magam ellen – értett vele egyet Berki.

– Ha már az élet ezt nem tudja megtenni, akkor játsszuk el. Ezért mentem bele, hogy a színház kedvéért és némi készpénzért elvállalom, hogy elpusztítsanak. Pontos gá­zsiról nem beszélhetek, de fagyipénzért nem jöttem volna el, mivel nekem már ázsióm van. Azt gondolom, hogy aki engem akar szerepeltetni, an­nak jól meg kell fizetnie – próbálta a szerénység legkisebb látszatát is elkerülni a celeb. Berki színpadi halála a hétvégén a Nemzeti Lovas Színházban tekinthető meg. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715076019
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195881_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Európa a háború árnyékában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194790_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715076019
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195493_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Rekordfogyás! 53 kilót adott le Dóri ennek a módszernek köszönhetően

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715076019
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715076019
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715076019
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett