Celeb

Béres Alexandra: Picit fordítva élek - interjú

Szükösdi Judit

Létrehozva: 2017.02.24.

<p>Az életünk időszakokból áll, és mindegyikben érdemes a lehető legjobban teljesíteni, mert az meghatározza a következő éveinket – vallja Béres Alexandra. A népszerű fitneszedző a kétéves Flóra és a hétéves Panna anyukájaként „teljesít" most, a legtöbb idejét a gyermekeivel tölti. Emellett országszerte megmozgatja az embereket, és még rappel is...</p>

Feltöltődik a színpadon

Az interjú után több száz embernek tart órát. Ilyenkor érez némi drukkot amiatt, hogy miként sikerül majd?

Nem, nincs izgatottság bennem. Tudom, hogy milyen jellegű gyakorlatokat fogok bemutatni, de mindig szem előtt tartom az emberek reakcióit. Figyelem az arcukat, a szemüket, így nagyon sok visszajelzést kapok tőlük. Olyan érdekes, hogy ezek a színpadi órák általában kemények – hiszen a gyakorlatok alatt az oktató végig beszél, ezért kevesebb oxigénnel rendelkezik –, mégis sokkal energikusabb, feltöltődöttebb vagyok, mint az óra elején.

Ahogy haladunk a tavasz felé, egyre több az ilyen esemény. Csúcsidőben mennyit utazik egy hétvégén?

Általában jó sokat. (Nevet.) Majdnem minden hétvégén megyek egy-két, akár három rendezvényre, ahol megmozgatom a látogatókat vagy előadást tartok. Jellemző, hogy picit fordítva élek, mint a legtöbb ember, mert ahhoz kell alkalmazkodnom, hogy nekik mikor van szabadidejük. Ezáltal sokszor dolgozom hétvégén vagy hétköznap délutánonként, amikor vége a munkaidejüknek. Így azonban napközben sokkal többet tudok a gyermekeimmel lenni.

Panna iskolában, Flóra bölcsődében

Mozgalmas fél év áll a család mögött: Panna iskolába, Flóra bölcsődébe ment. Melyik kezdet volt a nehezebb? 

Igazából mind a kettő, mert teljesen más jellemző a két gyerekemre. Az iskola olyan szempontból volt nehezebb, hogy egy új életszituációt jelentett nekünk is, hiszen abban még nem szereztünk tapasztalatot, hogy milyen, amikor a gyermekünk iskolába megy. Amikor kérdéses, miként alakul majd számára az egész, hogyan viszonyul hozzá. De szerencsére Panna nagyon szereti. A nagylányunknak nagyon jó természete van, általában mindenhez pozitívan áll, kedve van a dolgokhoz, ezáltal sokkal könnyebben megy neki minden. Azt azonban éreztem, hogy nagyon elfárad, így az életformánkon változtatni kellett. Most az iskolaidőszak a legfontosabb, ehhez igazítunk mindent, nem tudunk elmenni másfelé.

A kis Flóránál azért nem jelentett akkora újdonságot a bölcsőde, mert Pannával már voltunk ebben a szituációban. Ugyanakkor Flóra ragaszkodóbb kislány, most is, amikor eljöttem otthonról, akkora nagy sírás volt... Ott állt szegény az ajtóban, olyan rossz volt őt otthagyni... Ilyen szempontból nehezebb vele a bölcsikezdés vagy az ilyen eljövetelek, mert nagyon igényel engem. De nagyon sok időt is töltök vele. Mert már Pannán érzem, hogy ezek az időszakok nem jönnek vissza, ezért a gyermekeimmel annyit vagyok együtt, amennyit csak lehet. Mi még mindig úgy altatjuk őket, hogy a hétévesnek is fogjuk a kezét. Mert ki tudja, meddig szeretné még... De ameddig igen, addig ott akarok lenni.

Milyen érzés volt először otthagyni Pannát az iskolapadban?

Biztos voltam a lányomban. Járt előkészítőbe, tudta, hova megy, alaposan választottunk intézményt, ezért nem volt bennem rossz érzés. Inkább csak az foglalkoztatott, hogy végül ebben az új élethelyzetben ő hogy érzi majd magát. Ilyenkor mindig van aggodalom az anyukában, ami természetes, hiszen azt szeretnénk, azért drukkolunk a gyermekeinknek, hogy szép és örömteli éveik legyenek.

Milyen lett az első bizonyítvány?

Kitűnő. Ugyanakkor elsőben nincsenek osztályzatok, és a legtöbb gyerek még kitűnő, ezért igazán örülök annak, hogy nagyon biztató jeleket kaptunk a tanító nénitől is. Jó érzés, amikor az ember tudja, hogy a gyermeke stabil lábakon áll, boldog, jól teljesít és általában szeretik is.

Béres Alexandra milyen diák volt?

Mindig könnyen teljesítettem, mert csak akkor mehettem edzésre, ha jó jegyeket hoztam. (Nevet.) Ugyanakkor diszlexiás gyermek voltam, bizonyos dolgok nehezen mentek az elején, az egyetemre lettem kitűnő, mert addigra tudtam olyan gyorsasággal olvasni, hogy könnyebben tudtam teljesíteni a feladatokat. A tanulásba is rengeteg energiát kellett tennem, mint mindenbe az életemben, de jellemző volt rám, hogy jó eredményeket hoztam, a „jó tanuló, jó sportoló" címet kétszer is elnyertem. 

Pannánál is egyszerre fontos a tanulás és a sport?

Igen, egy héten négyszer jár tornázni, valószínűleg versenyezni is fog, de én úgy gondolom, nem lesz élsportoló. Panna személyisége picit más, sokkal verbálisabb kislány. Megpróbálom őt úgy segíteni, ahogy az a fejlődésének a legjobb. Nem döntöttem el előre semmit, meglátjuk, hogy mi alakul majd belőle.

Időszakokból áll az életünk

Közel 80 híresség között ön is „rappel" az Animal Cannibals legismertebb dalaiból készült válogatás klipjében. Mit szólt ehhez a felkéréshez?

A fiúkkal már többször találkoztam különböző rendezvényeken, de ez az egész teljesen újszerű volt számomra. Nem vagyok az a „kiéneklem magamból" típus, én mozgással mindig jobban tudtam kifejezni önmagam. De örültem, hogy elvállaltam, nagyon jó élményt jelentett. Tetszett, hogy milyen sokan odaálltak a srácok mellé, mennyi hazai híresség szerepel a klipben.

Olyan szuper, amikor ilyen összefogás van, szeretem ezeket a dolgokat, az életben mostanában annyira kevésszer lehet látni ilyet. Pedig erre tanít a sport is... A jótékonysági futóversenyeken is ezt szeretem: olyan pozitív energiák gyűlnek össze, mindenki egy jó célért van ott és mindenki nagy kedvvel érkezik. A hétköznapokban annyi unottságot, céltalanságot lehet érezni, de ezeken a rendezvényeken vidámak az emberek, mindig feltöltődök én is.

Újdonság az is, hogy elkészült az új honlapja, rengeteg friss tartalommal, fotókkal. Miért tartotta ezt fontosnak?

Haladni kell a korral, ezért szükség volt egy olyan új oldalra, ami sokkal jobban mutatja, hogy mivel foglalkozom. Nagyon örültem neki, hogy elkészült, és elindult a webáruházam is. A három hónapos munka oroszlánrésze a férjemnek köszönhető, nagyon sokat segített. Úgy érezte, ebből neki is részt kell vállalnia, aminek azért örülök, mert mindig jó, ha együtt csinálhatunk valamit. Ráadásul elindítottam az Instagram-profilomat is. 

Pénteken a Lilla magazinban

Nevelés: Igenis, szép vagyok!

Életmód: A stressz károsítja a bőrt

Híres nő: A Vaslady

Gardrób: Variációk egy szoknyára

Szépség: Csak természetesen!

Sztárvilág: Őrült kiegészítők

Sziluett: Horkolás ellen is megoldás a torna!

Pszichológia: Az öröklődő bűntudat

Édes ötletek pároknak: 5 szerelmes tipp

A boldogság kulcsa: nyolc óra alvás

Egyébként mennyi idejük jut egymásra?

Mindenképpen kevesebb, mint a lányok előtt. De csodálatos része az életünknek, hogy húsz éve vagyunk házasok, tehát a gyerekek születése előtt is sok időt töltöttünk kettesben, ezáltal nincs most hiányérzetünk. Tudjuk, hogy majd újra eljön az az időszak, amikor több időnk jut egymásra. Szerintem az élet időszakokból áll és ezeket kellene a legjobban teljesíteni – a gyerekek fejlődésében vagy a munkánkban is így van. Míg anyukám korában az ember képes volt egy munkahelyen leélni egy életet, ahol ragaszkodó közösségek alakultak ki, ez a mai világban már nem így van. Minden változik körülöttünk, minden időszakot érdemes a lehető legjobban teljesíteni, mert ez határozza meg a következő éveinket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715007910
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193181_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Napindító: Dunda György - Polgárok támadták a nagyszőlősi hadkiegészítő irodát + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715007910
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715007910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715007910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715007910
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek