Celeb

Kabát Péter: Többé nem eszünk kacsahúst!

V. Zs. 

Létrehozva: 2017.01.07.

<p>Haszonállatot tartott házi kedvencként Kabát Péter és kedvese, Róka Adrienne.</p>

Forrás: Végh István

– A párom egyik kedvenc állata a kacsa, és régi vágya volt, hogy legyen is neki – fog a különös történetbe a jelenleg Győrben játszó labdarúgó. Mivel úgy gondolta, ideális kedveskedés lesz, ha meglepi barátnőjét egy kiskacsával, tavaly ősszel eladó példányok után nézett az interneten. – Edzés után elugrottam egy idős bácsihoz, aki azt mondta, ezek a madarak társaságkedvelők, így végül hármat vettem tőle. Hazaérve betettem őket a fürdőkádba, úgy vártuk együtt Adrit, hogy megjöjjön. Volt is nagy meglepetés és öröm!

Mivel a hápogó szárnyasok nem éppen lakásba való állatok, Péterék utánaolvastak, hogyan is tudnák ideális körülmények között tartani őket.

– Elkerítettünk nekik egy részt, vettünk egy kis faházat, szénát, faforgácsot. Illetve mindenféle finomságokat: a kisebb halakat nagyon szeretik, és a kacsatápot is sűrűn kellett hozni nekik – meséli a sportoló. – Emellett két nagyobb tálat is beszereztünk nekik, hogy abban pancsolhassanak.

A családtagok és a barátok persze jót nevettek azon, hogy mire adta a fejét Peti és Adri, ugyanakkor azt is látták, milyen jól kijön az ötös.

– Még a tár­­sasház kertjébe is le­jártunk, ahol a kis kedvenceink nagy örömmel szaladgáltak utánunk. Viszont mindent együtt csináltak. Ha az egyikük megunta és lefeküdt, a többiek azonnal követték.

Hápi, Ducky és Pelyhes azóta elég nagyot nőttek. A korábban sárga kis jószágok kifehéredtek, s a helyigényük is nagyobb lett.

– Mivel az ünnepek miatt amúgy is elutaztunk, úgy döntöttünk, hogy levisszük a kacsákat Valkóra, a rokonainkhoz. Ott más állatok is vannak, és sűrűbben lehetnek szabad levegőn. Nagyon barátságos és kedves jószágok, hamar a szívünkhöz nőttek, nehezen váltunk meg tőlük. Mivel terveink között szerepel, hogy valamikor kertes házba költözünk, akkor első dolgunk lesz újra magunkhoz venni a triót – mondta a labdarúgó, hoz­zátéve: az egész történet ar­ra biztosan jó volt, hogy eldöntötték, so­ha többet nem esznek kacsahúst.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714966812
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185639_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714966812
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap