Celeb

Dombóvári István nem találja a helyét

ozs

Létrehozva: 2017.01.09.

Dombóvári István az elmúlt időszakban a standupfellépések mellett tévés műsorvezetőként, mulatós előadóként és a Pumukli színpadi változatának Éder mestereként is kipróbálta magát. Újabban a Pop Monsterz formáció frontembereként bontogatja szárnyait. A humorista a Viasat3 Lakástalk-show-jában elárulta, mi az ál­láshalmozás háttere.

– Amit a saját képességeimmel és attitűdömmel el tudtam érni ezen a humoristaplaccon, azt már megcsináltam. Legfeljebb ugyanezt tudnám produkálni, esetleg egy kicsit jobban. Lehet, nem kéne mindenbe így belekapnom, belekontárkodnom, talán csak egy dologgal kellene foglalkoznom, de azzal alaposan és jól. Ezért is jellemző rám ez az útkeresés – mesélte a ma esti adás felvételén Lovász Lászlónak a humorista. Dombi nyilatkozott a Borsnak is: elmondta, hogy eddigi tapasztalatai alapján humoristaként találja meg – ahogyan fogalmazott – mindennap az örömét a munkában.

– Nagyon jó volt kipróbálni magam a Got Talent műsorvezetőjeként is. Számottevő elmarasztaló kritikát ugyan nem kaptam, de nem érzem úgy, hogy az az irány nekem való lenne. A színészet sem igazán, mert magamon keresztül kell mást alakítanom. Ráadásul a kötöttséget sem bírom, és nem tudok szöveget magolni. A szabadon szövegelés sokkal jobban megy. A standup  áll hozzám a legközelebb, azt kéne jobban megcsinálni. Humorista standuposnak azért jó lenni, mert rengetegen ismernek, de még nem annyian, hogy gyűlöljenek. Nincs ars poeticám, egyszerűen csak szeretek szórakoztatni. Szerencsére a közönség meglehetôsen nagy részét el tudom érni – magyarázta István.     

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714985709
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188940_auto_resized.png
metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714985709
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189873_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián