Celeb

Sarka Kata elárulta vágyát: Jó lenne még egy baba!

kbv

Létrehozva: 2016.12.03.

<p>A sztáranyuka ugyan nincs abban az élethelyzetben, hogy most szüljön még egy babát, de egy percig sem aggódik amiatt, hogyan boldogulna három gyerekkel. </p>

Forrás: Vadnai Szabolcs

Bár Sarka Katáról az utóbbi hónapokban fôként Hajdú Pétertôl való válása kapcsán hallunk, azt mindenki tudja, hogy Kata él-hal a gyerekeiért. Amikor a kicsik kutyát akartak, szembeszállt a férjével is, hogy Noncsi és Dávidka örüljön, különórákra hordja őket, minden kívánságukat lesi, közben pedig próbálja őket normálisan nevelni.

Katáról azt is kevesen gondolják, hogy már 15-16 évesen megfordult a fejében az anyaság gondolata –  erről a FEM3 műsorában mesélt Joshi Baratnak. Kata azt is elmondta a műsorban, ha tehetné, egy harmadik bébit is bevállalna, annak ellenére, hogy az is állandó támadási felület vele szemben, hogy többre értékeli a testét, mint gyermekei egészségét. A modell-műsorvezető azzal indokolta, még egy babát szeretne, hogy a két gyermeke születése között olyan rövid idő telt el, hogy a Dávidka világra jötte utáni első hónapokra szinte nem is emlékszik, annyira sok volt a dolga a kicsikkel. Kata szerint most, hogy már nagyobbak a gyerekek, egy harmadik babával jobban meg tudná élni az első hetek-hónapok szépségét. 

– Azért van a fejemben, hogy jó lenne majd egy harmadik gyerek, mert Dávid születését sem tudtam annyira kiélvezni és megélni, hiszen ott volt egy, még járni nem tudó baba, a lányom, Noncsi, aki szintén olyan pici volt, hogy még szoptattam. Altatás, etetés, szoptatás, altatás, etetés, szoptatás két gyermekkel.

Mivel Sarka és Hajdú külön­költöztek, és tulajdonképpen még azt sem sikerült eldönteniük, hogy elválnak-e vagy sem, jogos a kérdés, hogy akkor hogyan és miként tervezi a harmadik babát. 

– Valóban, 15-16 éves korom óta vágytam gyerekre – mondta a Borsnak Kata. – Fiatalon szerettem volna édesanya lenni, hiszen így még akkor is fiatalos leszek, amikor ők már felnőttek, és sokkal jobban tud egy fiatal nő játszani, együtt szórakozni egy gyerekkel. Életem legjobb döntése volt, hogy 21 évesen szültem először. Azt nem gondoltam még kamaszkoromban, hogy majd hármat szeretnék, viszont amikor Noncsi és Dávid is megszületett, egy kis idő múlva boldogan vágtam volna neki egy harmadiknak. Peti volt az, aki azt mondta, egyelőre ne vállaljunk, most vagyunk, vagyis voltunk a két gyerekkel egészek. Aztán nem is volt téma ez már közöttünk – mondta Kata, aki egyáltalán nem tart attól, hogy nem tudna há­rom gyerekkel boldogulni.

– Igazából csak az egy és a két gyerek között van óriási különbség. A legjobb barátnőmnek három van, és azt lá­tom, a harma­dik érkezésével már nincs nagy változás, igazából csak nagyobb kocsi kell a gyerekülé­sek miatt – magyarázta Kata, aki azon sem gondolkozik, súlyában milyen változás állna be egy újbóli terhességgel. Pedig Noncsi és Dávid érkezése után komoly súlyproblémákkal küzdött.

– Most már jobban ismerem magam, és azt, hogy mi történik a szervezetemmel egy várandósság alatt. Egészségesen élek és sportolok, korábban sok mindent összeettem – folytatta a műsorvezető, aki azt azonban hangsúlyozta, bár valóban megfordult a fejében, hogy jó lenne egy harmadik bébi, most nincs abban a helyzetben, hogy ezzel foglalkozzon.

– Érthetően, most nem úgy áll az életem, hogy ez aktuális legyen! – jelentette ki Kata.

­Nem félti a mellét

Kata sosem csinált titkot abból, hogy kebleit nem csak a természet szabta tökéletesre. Mégis, szilikonnal is szoptatta mindkét gyerekét, és az sem érdekelte, ha az anyatejes táplálástól eldeformálódnak a mellei. 

– Még csak huszonkét éves vagyok, sportoltam, és egészségesen élek, valószínűsíthető, hogy egyben marad a bőröm a szülés és a szoptatás után is – nyilatkozta 2008-ban Sarka Kata lapunknak. – Sosem csináltam titkot abból, hogy implantátumom van. Az azonban egy olyan speciális eljárással lett behelyezve, hogy félig az izom, félig a szövet alatt van, vagyis kellõ távolságban helyezkedik el a tejmirigyektől, így biztonsággal hordhatom ki a babát, és gond nélkül szoptathatok – mondta akkoriban a fiatal feleség. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek