Celeb

Peller Anna: Óriási szeretetéhségem van - interjú

Szükösdi Judit

Létrehozva: 2016.12.01.

Első emlékei között szerepel, ahogy háromévesen, egy kisszéken ülve kijelentette: színésznő lesz. Elhatározásában később sem rendült meg, ezernyi arcát megmutatta már a színpadon. Nemrég civilként is megismerhette a közönség a gyönyörű Peller Annát, és kiderült: férjével, Lukács Miklóssal egy igazán nyerő párost alkotnak. Kislányuk, Annabella tüneményes, olykor a Cintányéros cudar világot énekelve szórakoztatja a szülőket.

Taps mellett díjjal is jutalmazták

Az évad musicalszínészének választották a Budapesti Operettszínházban, és az idei Arany Kotta Díj nyertesei között is szerepel – utóbbiról a nézők szavazhattak. Gratulálunk!

Ennél nagyobb öröm nincs is. Egy színész két dologból tudja leszűrni, hogy jól végezte a munkáját. Az egyik a taps – olyan jó érzés hallani, ahogy erősödik, amikor meghajol a színpadon –, a másik pedig egy díj, egy elismerés. Csodálatos érzés.

A Nők az idegösszeomlás szélén musicalben nyújtott alakításáért díjazták. A főszereplő Pepa a jelenlegi kedvence?

Igen, és mellette a Mágnás Miska Marcsája is. Két teljesen különböző, de nagyon fontos szerep az életemben. Az egyik az operett világából egy nagyon színes karakter, míg a másik a musicalirodalomból – de úgy, hogy közben a Nők az idegösszeomlás szélén már a prózai színházra is hajaz, ezért is nagyon szeretem.

Peller Annát mivel lehet az idegösszeomlás szélére sodorni? 

A folyamatos szervezéssel. Nagyon nehéz összehozni a dolgokat, amikor például a kislányunk a nagyszülőkhöz megy, mert a férjemnek is intéznie kell az ügyeit, amikor kérdés, hogy alakul a szinkronmunkám aznap – mert kiderül, hogy négy órát kell felvennünk –, amikor nekem a stúdióban egy korai időpont lenne jó, mert délután már próba vár a színházban, de reggel hét előtt még nincs ott senki... Mire az egészet estére leteszem, addigra néha tényleg eljutok az idegösszeomlás szélére. (Nevet.) De közben valahogy mégis minden sikerül, és nem panaszkodom, mert élvezem, amit csinálok.

Soha nem is gondolt arra, hogy más útja legyen, mint a színészet?

Nem, sőt! Az első emlékeim között van, hogy háromévesen ülök egy kisszéken a nagymamáméknál Pilisvörösváron – ahol egyébként azóta is élünk, csak másik házban –, és én kijelentem, hogy színésznő leszek. Azt gondolom, ez ilyen eleve elrendelt dolog a sorsomban, hiszek abban, hogy nekem ebben az életben ezt a feladatot kell teljesítenem. Más nem is lehettem volna.

Egy nyerő páros, akik ennyire szeretik egymást

Hatalmas fölénnyel nyerték meg férjével az RTL Klub Nyerő páros című valóságshow-ját. Milyen érzés volt a győzelem?

Óriási szeretetéhségem van, még a gyerekkoromból adódóan. Kicsiként ugyanis kövér voltam, nem szerettek az általános iskolában, így az egész életemet végigkíséri az érzés, hogy nagyon vágyom arra: szeressenek. Ezért minden, ami visszaigazolást ad arról, hogy kedvelnek, az nekem nagyon jó. Annyira euforikus érzés volt, amikor megtudtuk az eredményt! Noha meglepődtünk a hatalmas fölényen, Mikivel nem is hittük volna, hogy eljutunk a döntőig... Azt beszéltük, csak az első körből ne essünk ki. De aztán soha nem láttuk a műsor végét, mindig csak a következő kört vártuk, és szerintem ez is volt a titka az egésznek. Meg az, hogy önmagunkat adtuk. Olyan jól éreztük magunkat együtt, hogy csak egymásra voltunk utalva végig.

Emlékszem, a műsor előtt nyilatkozták: azért is vállalták az egészet, hogy több idejük legyen egymásra.

Tényleg ezért, semmi más célunk nem volt. Ez a műsor a párok versenye, mindenki csak a saját kedvesébe kapaszkodhat. Nekünk ez egy óriási újra egymásra találás volt Mikikével, azóta is dúl a szerelem. (Nevet.) Bármikor újra belevágnánk egyébként, hiszen annyi mindent adott az életünkhöz. Mikikét is mindenhol felismerik, imádják, ő pedig ezt nagyon élvezi, mert végtelenül nyitott, barátságos, szórakoztató.

Meglepte, hogy mennyien rácsodálkoztak a kapcsolatukra?

Nekem annyira fura volt, amikor megkérdőjelezték, hogy „ti tényleg így szeretitek egymást?". Hát nem ez a normális? – gondoltam. Hiszen azért mentem hozzá feleségül, mert ennyire szeretem. De rá kellett jönnöm, hogy ez tényleg ritkaság, láttam, mennyi feszültség volt egyes párok között. Nekem meg éppen az a furcsa, hogy mások mennyit veszekednek... Mérleg a csillagjegyem, nem is bírnám, ha nem lenne körülöttem harmónia. Mikikénél erősebb bástya pedig nincs. Nem mindenki vállalná be azt, hogy férfiként elmegy gyesre, de szerintem egy jól működő kapcsolatban nincsenek ilyen komplexusok. A férjem pont azt az örömöt látja benne, hogy megélheti, amit más apa nem: ennyi időt tölthet a lányával és csodálatos a kapcsolatuk. 

A nyerő párosuknak ma már közös Facebook-oldala is van, pár nap alatt több ezer követővel...

Rengetegen írtak nekünk a privát oldalainkra a műsort követően, már nem bírtuk karbantartani az üzeneteket. Ezért csináltunk egy közös oldalt, és ott tartjuk a kapcsolatot az emberekkel. Hihetetlenül jó, hogy igényük volt erre. 

Annabellának már megy a sütés-főzés

Amikor eljut arra a pontra, hogy most már muszáj egy kicsit letenni a sok feladatot, akkor mivel kapcsolódik ki?

Azt szeretem, ha le tudok ülni otthon, és csak pihenek. Vagy Annabellával sütünk – engem a sütés-főzés kikapcsol. Találtam egy nagyon szuper kiflireceptet, most naponta kifliket sütünk, amit aztán meg is eszünk. De karácsonyi sütiket, mézeskalácsot is készítünk. Szóval mindent, ami hizlal...

Mennyire kell erre figyelnie?

Nagyon. Nem ehetek sokat a kifliből, a süteményekből, épphogy csak megkóstolhatom. Mert két pillanat alatt visszahízom, ha nem figyelek, ez egy örök kereszt. Azzal együtt is figyelnem kell az evésre, hogy rengeteget mozgok, táncolok a színpadon. Más sportolásra nem is lenne most lehetőségem, örülök, ha Annabella megvár, mire hazaérek. Megpuszilgatom, betakargatom – most még nem óvodás, így belefér, hogy picit később fekszik le és másnap tovább alszik.

Pénteken a Lilla magazinban

Életmód: A téli fáradtság okai

Divat: 6 tipp harminc felett

Pszichológia: Az áldozat hatalma

Egészség: Természetes immunerősítő tippek a téli hónapokra

Nevelés: Ne legyenek szorongó gyerekek az iskolábkan!

Lengré Nikolett: Hogy kerül a zabla a táskára?

Sztárvilág: Dívák a kifutón

Amikor a smink öregít: 9 tipp a bakik ellen

Varga Miklós: Hang Európa szívéből

Apák: A szeretet a legfontosabb

Közeleg a Mikulás, nyilván a hároméves Annabellához is ellátogat. Mit rejt majd a zsákja a kislánynak?

Gyerekkoromban nagyon meghatározó és harmonikus érzést jelentett, hogy sokáig hittem a Mikulásban, Jézuskában, angyalokban – szerintem fontos ez a varázsvilág, Annabellánál is törekszünk a meglétére. Apukám egy kedves barátja az ügyeletes Mikulás, talán idén is így lesz.

Tünemény a kislányunk, látszik, hogy Miklós milyen jól foglalkozik vele. Mindig kitalálnak valamit, Annabella tévét csak ünnepi alkalmakkor nézhet. Ugyan én egy picit jobban engedném neki, a mai világra akarom nevelni – ez az egyetlen súrlódási pontunk a férjemmel... Néha muszáj bekapcsolni tizenöt percre valamit, hogy közben el tudj mosogatni egy tányért! (Nevet.) De Annabella nagyon kiegyensúlyozott kislány, érdekli minden, szeret sütni-főzni, segíteni a konyhában nekem. Ráadásul úgy sétáltatja a két bullmasztiffunkat is, mint a felnőttek!

A színházi világ megfertőzte már?

Amikor egy próbafolyamat alatt látni akarom Annabellát, akkor kérem Mikit, hogy hozza be a színházba. A délutáni előadásokon olykor a takarásból figyel, még csak hároméves, de kívülről fújja a Mágnás Miskából a Cintányéros cudar világot. (Nevet.) Annyira aranyos, mindennap előadja nekem. Úgyhogy igen, már megfertőzte a színház, de nincs bennünk semmi olyan őrület, hogy legyen belőle színész.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194479_auto_resized.jpg
origo.hu

A tériszonyosak jobb ha elkerülik - átadták Európa legmagasabb függőhídját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715028013
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188003_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Magyar Péter politikai szerepvállalását régen előkészítették + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715028013
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715028013
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715028013
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség