Celeb

Nem kell udvarolnia, hogy háremet tartson

Bors

Létrehozva: 2016.12.10.

Még csak huszonnégy éves, de már nők milliói hevernek Ekin Koc lábai előtt, akit a világ Ahmet szultánként ismert meg. A fiatal török színész huszonegy évesen kapta az első szerepét egy romantikus sorozatban, amit két főszerep követett, majd 2015-ben az oszmán birodalom vezé­ré­nek bőrébe bújt, és ezzel egy csapásra híres lett. Ekin maradéktalanul ki is élvezi a sztársággal járó előnyöket.

– Imádtam, hogy a forgatások alatt rengeteg gyönyörű nő vett körül. A kegyeimet lesték, és annyira beleéltem magam a szerepembe, hogy a magánéletben is természetesnek vettem, hogy a lányok az ölembe hullanak. Nem nagyon kellett megerőltetnem magam, az udvarlást szinte el is felejtettem – mesélte a barátnőit gyakran cserélgető Ekin.  

A pletykák szerint kolléganője, a Köszem szultánát alakító Beren Saat szívét is megperzselte.

– Ma már csak azok a lányok érdekelnek, akiket meg kell hódítani, és szerencsére belőlük is sok van. A csajok buknak a fülbevalóimra, a humoromra, az illatomra és a pénztárcámra. A színész azt mondja, most nagyon jól érzi magát a bőrében, igyekszik kihasználni fiatalsága minden pillanatát.

– A sikert meg kell lovagolni, mert gyor­san jön és megy. Ezt korán megtanultam a szüleimtől, ez lett életem mottója.     

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714978819
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178985_auto_resized.jpg
life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714978819
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián