Celeb

Kamarás Iván ételallergiáktól szenved

Fái

Létrehozva: 2016.12.28.

El tudja képzelni a karácsonyi sütemények romjai felett, hogy valaki úgy ünnepelt, hogy nem ehetett semmit, amiben tej és liszt van? Jobb érzésű embernek könny szökik a szemébe. Kamarás Ivánnak pont ilyen volt a karácsonya, mégsem bánja. Ő ma már akkor is így étkezne, ha nem lenne rá szüksége.

– Édesszájú vagyok, ezért amikor kiderült az ételallergiám, és megmondták, hogy mit nem ehetek, azt gondoltam, jó eséllyel éhen fogok halni – meséli most már vidáman Iván a Borsnak. – Nehéz volt átállni, de ma már nem okoz gondot.

Iván unszolásra két éve ment el orvoshoz, hogy kivizsgáltassa magát, ugyanis voltak olyan panaszai, amik evés után jelentkeztek.

– A klasszikus tünetek: puffadás, rossz közérzet, kiütések és az úgynevezett „kajakóma”, ami azt jelenti, hogy evés után a fáradtságtól fel sem tudsz kelni – sorolja. – Az étkezési tanács­adáson elmondták, hogy mire kell odafigyelni, milyen ételeket kerüljek. Elsőre ijesztő volt, de aztán kiderült, hogy nem gáz! Mára teljesen hozzászoktam. Betartom, és azóta remekül vagyok. Azt mondják, sokat fogytam, pedig nem. Gondolom, csak a felesleges víz távozott a szervezetemből. Valóban sokkal könnyebbnek érzem magam, és nincs kajakóma sem. Édesanyám még a kedvencemet, a csirkepörköltet is el tudja készíteni, gluténmentes galuskával. Az ünnepek alatt is glutén- és laktózmentes ételeket ettünk a családommal. Azoknak is ízlik, akiknek nincs allergiájuk. Egészségtudatos hedonistának vallom magam. Nincs betegségtudatom, hiányérzetem, rosszkedvem emiatt. Amikor erről írtam a Facebookon, meglepődtem, hogy milyen sokan reagáltak.

Nem véletlenül, hiszen ha­zánk­ban hárommillió laktózérzékeny él, és a felnőtt lakosság egyharmada gluténérzékeny.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188993_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország újabb drámai világháborús lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714958109
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192009_auto_resized.jpg
life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191714_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Labdarúgó NB II - Bajnok és feljutott a Nyíregyháza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714958109
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17167468_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 27-május 3.: Jókedv és felhőtlen boldogság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap