Celeb

Ennyi volt: szakított a Viasat meztelen házaspárja! Josie megcsalta Petrát (18+)

Bors

Létrehozva: 2016.11.24.

<p>Meztelenül, kamerák előtt ismerték meg egymást, kamerák előtt is esküdtek.</p>

2016-ban ismerték meg egymást, 2016-ban házasodtak össze és 2016-ban szakítottak. Petra és Josie kapcsolata úgy ért véget, ahogyan az a nagykönyvbe meg van írva: a csinos aktmodell szagot fogott, majd leleplezte párja csalafintaságait és lapátra tette.

– Kitartottam mellette akkor is, amikor nem ment neki a szekér, erre kiderült, egyszerre több vasat tartott a tűzben az én drágalátos férjecském – mondta a Borsnak Petra, aki aktmodellként keresi a kenyerét.

– A hátam mögött bulizott, és fűzött lányokat a közösségi oldalakon. Én meg szinte sehova nem mehettem. No de most mindent bepótolok majd. Bulik, edzőterem, randihegyek. Attól, hogy Josie-val így alakult, még a családját nagyon szeretem, ezúton is köszönök nekik mindent. Az önbizalmam pedig szép lassan vissza is tér, annyi az udvarló – nevetett a bosszúra szomjas feleség.

Petra azt sem titkolta, első dolga az lesz, hogy beadja szépen a válókeresetet, hogy papíron is minél előbb független lehessen.

– Remélem, sikerül neki egy olyan lányt választania, aki mellett nem kell azért aggódnia, miből él majd egyik napról a másikra – csapott oda még egy utolsót Petra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196826_auto_resized.jpg
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715114712
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197410_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Schiffer András nyíltan közölte, hogy kit támogat Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196283_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715114712
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715114712
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715114712
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715114712
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/IUTEOoNLMrEJGlpI8euRji7EKnN_A7gI0Vc31pYogNA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyZDQ3MzAzZGJkMDQ2NThiYzUxZGU5NjQ1Mzc1NDgz.jpg
Gyermekáldás

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"