Celeb

Schuster Lóri a Kádár-érában mutatott példát

Bors

Létrehozva: 2016.10.27.

Közleményben magyarázta meg a Nemzetgazdasági Minisztérium, miért kapott gazdaságért díjat Schuster Lóri, a P. Mobil frontembere.

Forrás: MTI

Pénteken lesz egy hete, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter „kiemel­kedően eredményes szakmai tevékenysége elismeréséül Magyar Gazdaságért díjat” adományozott a P. Mobil együttes frontemberének, Schuster Lórántnak.

Akkor a zenész azt nyilatkozta, hogy negyvenhét éve működő zenekara megbecsüléséért érdemelte ki az állami kitüntetést, mely oklevéllel, Széchenyi-emlékéremmel és pénzjutalommal járt. Cikkünk után azonban sokan kérdezték, valójában mit is tett a gazdaság fellendüléséért a hatvanhét éves zenész? A Nemzetgazdasági Mi­nisztérium sajtóosztálya közleményben válaszolt ez irányú kérdésünkre.

„A széles körben elismert zenei menedzser és producer amellett, hogy a P. Mobil dalszövegeinek többségét is ő írja, zenekarvezetőként kitartóan és kiváló szervezéssel intézi az együttes ügyeit. 1985-ben az országban elsőként alapított kulturális szolgáltató céget, amely a mai napig működik. Egy zenekar gazdasági tevékenységet is végez, a koncertjei és kiadványai után be­vételt könyvelhet el, munkáltatóként jelenik meg, mindezek után pedig adót is fizet. Schuster Lóránt olyan ágazatban kezdett vállalkozni, amelyben az 1980-as években kevesen, ezzel a szocializmus idején Magyarországon elsőként mu­tatta meg, hogy a zeneiparban is üzemeltethető sikeresen egy magáncég – áll a minisztérium hivatalos indoklásában.

Schuster Lóri egyébként na­gyon meghatódott, amikor megtudta, hogy kitüntetik, mert mint mondja, a VIII. kerület díszpolgára címen kívül még sosem kapott állami elismerést.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193040_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt vannak az első képek az érettségiző diákokról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715003712
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193394_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715003712
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192924_auto_resized.jpg
travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715003712
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715003712
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték