Celeb

Geszti módszerével nevel tehetségeket Oláh Gergő

kbv

Létrehozva: 2016.08.21.

Volt mentora a példaképe, az ő módszereit leste el a Kicsi Óriások csapatkapitányaként Oláh Gergő, aki saját gyerekeinél nem erőlteti, hogy színpadon mutassák meg tehetségüket.

Gyakran jár vidéki, kistérségi iskolákba, gyerektáborokba a kicsikkel foglalkozni, otthon is van már három saját gyerkőc, így könnyen megtalálta a közös hangot a Kicsi Óriások felfedezettjeivel is Oláh Gergő, aki csapatkapitányként készíti fel az énekeseket, táncosokat hétről hétre az RTL Klub szeptember 3-án induló műsorában. Persze, a munka azért így sem könnyű, az énekesnek volt olyan tanítványa is, aki fel akarta adni a versenyt, amikor már javában zajlottak a forgatások.

– Csapatkapitányként először szigorú akartam lenni, mert nagy a tét és komoly munka folyik. De aztán nagyon hamar összebarátkoztunk a gyerekekkel, és sok közös programot is szerveztünk. Szóval könnyen ment, és tényleg kibővült a család – mesélte mosolyogva Gergő, aki szerint az a legnehezebb a munkájukban, hogy a gyerekeket ne tegye görcsössé a versenyhelyzet, ha­nem élvezzék a játékot, mert számukra az kell, hogy legyen.

– A­­­­rra is volt példa, hogy valakinél eltört a mécses. Egy kevésbé jó pontnál vagy rontásnál eleinte még előfordult egy-egy komolyabb sírás is, a csapatomból pedig az egyik gyereknek megfordult a fejében, hogy kiszáll a versenyből, de végül ezen is túltettük magunkat. Ilyenkor a szeretet és a maximális figyelem a megoldás. A gyerekkor része az, hogy az embert csalódások érik. Ez készít fel bennünket a felnőttkorra, és segít abban, hogy megerősödjünk – fogalmazott Gergő, aki óriási felelősségnek érzi új feladatát.

– Még talán a munkámban sem éreztem magam ennyire jól. Geszti Péter volt számomra a minta. A saját mentorom is úgy kezelt, mintha a gyereke volnék, támogatott, mindent szépen elmagyarázott, amit nem értettem – mesélte Gergő, aki azt is elárulta, a saját gyerekei nem veszik zokon, hogy most több időt tölt távol otthonától.

– Persze jó lenne, ha otthon lehetnénk egész nap, és csak ömlene a pénz a számlánkra, de ilyen nincs és nem is lesz. Szóval az élet már csak ilyen, az ember el­megy dolgozni, és így gondoskodik a szeretteiről – magyarázta a zenész, aki szerint a szülőknek óriási felelőssége van abban, hogy meddig hagyják a gyerekeket ér­vényesülni, hogyan támogatják a kicsiket álmaik elérésében.

– Én egészen kicsi voltam még, amikor a tánc és a zene iránti szeretetet már felfedezték bennem a szüleim, és mindenben támogattak. Persze féltettek is, ahogyan a mai szülők is féltik a gyerekeiket a művészi pályától, és szívesebben veszik, ha ügyvédnek vagy orvosnak tanulnak. Sokan játszanak hangszeren, járnak táncolni és tanulnak énekelni, de főállású előadóként nem sokan tudnak megélni ebből, hiszen ez egy kicsi ország. Szerintem minden szülőnek az a kötelessége, hogy támogassa a gyermeke álmait, de rendkívül fontos, hogy ne kergessenek délibábot. A zene és a tánc akkor is lehet az élet része, ha valaki nem profiként akar ebből megélni – mondta Gergő, aki a szereplés árnyoldalait is pontosan ismeri. Saját bőrén tapasztalta meg. Az énekes szerint a legfontosabb a kitartás és a türelem, a sikerek nem jönnek azonnal és ma­guktól.

– Ezt igyekszem is elmondani a gyerekeknek. És persze azt is mondogatom nekik, hogy ne szálljon a fejükbe a siker. Azért kell felmenni a színpadra, mert szeretjük, amit csinálunk és van mondanivalónk, nem azért, hogy megállítsanak az utcán egy közös fotóra. Az csak hab a tortán. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715033713
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182487_auto_resized.jpg
ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715033713
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715033713
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715033713
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség