Celeb

Benkő László: Elvágták előlünk a világsiker útját

F. Zs.

Létrehozva: 2016.06.15.

Észre sem vették,  micsoda hatalom van a kezükben,  csak zenélni akartak. Szívesen kezdené elölről a pályáját, és máshogy csinálná.

Forrás: MTI

Vasárnap ünnepelte a hetvenharmadik születésnapját Benkő László, az Omega Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas billentyűse. A muzsikustól többek között azt kérdeztük a jeles alkalomból, hogy ha visszatekint vitathatatlanul gazdag pályafutására – és lenne rá lehetősége –, elkezdené-e elölről az egészet, illetve hogy elégedett-e a sorsával? Szinte biztosak voltunk benne, hogy Benkő az első kérdésre nemet, a másodikra igent mond, de a zenész meglepett minket.

Szívesen kezdeném elölről az egészet, a mai fejemmel és a mostani körülményekkel – mondja az ünnepelt.

– Mennyivel nagyobb lett volna az Omega kifutása, istenem! Gondoljanak csak bele: mi a szocialista blokkban csináltunk hippi korszakot, tömegeket mozgattunk meg. Észre sem vettük, hogy egységbe kovácsoltuk az embereket, talán szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy irányt mutattunk. Abban az időben mi nem akartunk mást, csak jókat zenélni, azt hiszem, igazán fel sem fogtuk, hogy eközben micsoda erő és hatalom van a kezünkben. Ha tisztában lettünk volna vele, akkor a rendszerváltás után talán tehettünk volna valamit azért, hogy ma az emberek jobban szeressék és tiszteljék egymást, hogy sokkal nagyobb legyen az összetartás – magyarázza Benkő.

A zongorista tovább megy, úgy véli, nemzetközi sztárok lehettek volna.

– A zenekarunkban sokkal több volt, mint ami végül lett belőle, a nemzetközi piacon is megálltuk volna a helyünket, de ezt nem engedték. Ha felléptünk külföldön és túl nagy sikerünk lett, akkor azonnal ott termett egy káder, aki közölte, hogy most azonnal haza kell utaznunk, mert otthon, egy kis faluban kell fellépnünk. Elvágták előlünk a világsiker útját, ami szerintem benne volt a csapatban, ezt az utat járnám végig szívesen, ha lenne két életem.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715105112
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715105112
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195783_auto_resized.png
metropol.hu

Most érkezett: baleset történt, erre készüljenek a 4-es 6-os villamos utasai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195106_auto_resized.jpg
vg.hu

Nagyobb lett a vártnál a legújabb Tesla Model Y hatótávja, Elon Musk ki is fizettetné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715105112
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715105112
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715105112
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715105112
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715105112
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/B0aDEZO3Oph8jHBgQGNbGvOKmjbqwO5Ke6OGurwRP9k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3NDVlYTk0MzRjYjQ3NjBhM2ZjNjM5NzNmNWRmZTZl.jpg
Szerelmi vallomás

„Hálás vagyok az univerzumnak, hogy egymáshoz sodort minket az élet” – megmutatta piszok jóképű vőlegényét Sydney van den Bosch