Celeb

Arab herceg venné meg Lagzi Lajcsi birtokát

GYLF

Létrehozva: 2016.05.21.

Komoly vevő akadt a birtokára, és azt is tudják már, hová költöznek. Lagzi Lajcsi nem véletlenül tűnt el két hete, a lopással és vesztegetéssel gyanúsított trombitást Boldogasszonypusztán értük utol.

– Tíz napja a telefonom is ki volt kapcsolva. A szívbajom ráébresztett arra, hogy az élet kiszámíthatatlan, bármikor véget érhet. Miután szabadlábra kerültem, igyekeztem minden lehetőséget kihasználni, hogy kiálljak az igazam mellett, de amikor ott fekszik az ember a kórházban, ahová aznap harminc embert hoznak szívinfarktussal és mind az életéért küzd, átértékeli az életét – magyarázta.

– Itthon voltam, van bőven teendőm. A birtokra sok érdeklődő van, de egy, akit komolynak nevezhetünk. Ő adott egy hónapot, hogy összeállítsak egy részletes dokumentációt az épületekről, műszaki paraméterekről, minden fontos tudnivalóról. Egy arab hercegi sarjról van szó – feleli kérdésünkre Lajcsi.

A trombitaművész birtoka a mai napig fent van a német hirdetési portálon, átszámítva 2,7 milliárd forintos áron. Amennyiben létrejön az adásvétel, Galambosék költöznek.

– Kész tervünk van erre, és vár minket a leendő otthonunk, berendezve. Hogy hol? Az ne legyen kérdés – magyarázza. – A nyomozásról nem tudok mit mondani, arról hetek óta nincs hírünk, így már a nyaralásunkat tervezzük. A családdal, a németországi Pas­sauból bicikliznénk le Linzig, Ausztriába – mondja.

Galambosék birtokán egyébként tavaly május óta nincs gáz, kikapcsolta a szolgáltató. De – állítja – nincs is szükség rá, hiszen nem használták, ahogy a vízük is saját, fúrt kútból származik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714961110
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714961110
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191118_auto_resized.jpg
travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap