Celeb

Kitaszítva, tanyáján él a másságát bevalló riporter

Sal Endre

Létrehozva: 2016.03.05.

Radics Péter sztárhíradósként vállalta fel 2001-ben, hogy a saját neméhez vonzódik. A vallomás után kettétört a tévés karrierje, s azóta sem tért vissza a közéletbe.

Egy elegáns fehérvári kávézóban ülünk, nem a tanyán. Nem hozzuk szóba, de érezni, nem akarta, hogy abban a közegben lássuk. Írnánk, hogy semmit sem változott, de ez nem igaz. Energikus, mint egykoron a képernyőn, de sokat változott. Hat év csöndjét törte meg akkor, amikor igent mondott a Bors megkeresésére.

Magára maradt

Megőszült, a ráncok is mélyebbek, a hangja viszont ugyanaz, mint a tévében volt egykoron. Kérdezni sem kell, egyből szóba hozza azt a bizonyos pillanatot 2001-ben, amikor felvállalta: a férfiakhoz vonzódik. – Nem bánom, bár akkor arról volt szó, hogy más ismert embe­rek is csatlakoznak hozzám – kezdi Radics Péter. – Nem történt meg, magamra maradtam. Azt szoktam mondani, Magyarország a bölcsőm, de engem kiborítottak ebből a bölcsőből.

Mielőtt Washingtonba ment tévés tudósítónak, a Mások című havilapban vallotta meg melegségét. Nem volt hatása. Még annak sem, amikor egy bulvárlap a címlapján hozta a hírt. – A TV2-nél robbant a dolog – folytatja. – Felhívtak, hogy tudják, hogy meleg vagyok, csinálnának egy portréfilmet. Elvállaltam. Volt az adásnak olyan szakasza, amikor négymillió ember nézte. De a műsor készítői nem gondolták át a folytatást, azzal pedig végképp nem törődtek, hogy mi lesz velem. Kirúgtak a köztévétől, és szép lassan az összes munkámat elvesztettem.

Elvetették Rajmit

Ez volt tizenöt éve. De azóta sem tért vissza a képernyőre. Normális esetben valamelyik tévécsatorna hírigazgatójaként kellene dolgozni. Helyette önkéntes száműzetésben él…

– Nincs dolgom Magyarországon, de munkám jócskán van. Operát írok. Képzelje, Fischer Ádám belehallgatott a készülő Leopárdoperába, és azt mondta, sikeresebb lesz, mint a Macskák és az Aida, csak fejezzem már be.
Egyedül él a tanyáján. Pontosabban a kutyájával. A szülei is meghaltak.

– Apukám nemrég ment el, vele töltöttem az utolsó tíz évemet. Anyukám ugyanis úgy halt meg, hogy én Washingtonban dolgoztam. Azt pedig nem akartam átélni, hogy édesapám is úgy távozik, hogy én nem vagyok mellette. Aztán a homoszexualitását is szóba hozzuk. Nem jön zavarba. Mint kiderül, sok minden veze­tett ahhoz, hogy a férfiak felé nyisson.

– Számomra sem volt sokáig egyértelmű. Huszonhárom éves koromig szűz voltam, aztán az egyetemen összejöttem a csoporttársammal, Eszterrel. Még a diploma előtt egy évvel megfogant a kisgyerekünk. Neve is volt, Rajminak hívtuk. Aztán a párom az én döntésem ellenére elvetette Rajmit, egy pléhkukába került szegénykém. Döbbenetes kép. Ennél a pontnál ő is megáll. Elérzékenyül. Időt viszont nem kér. Hiába, híradós volt. Aztán folytatja.

Fiúba lett szerelmes

– Mi lettünk volna a legboldogabb család, ha megszülethet. Utána még házasok voltunk, de itt valami megtört. Amikor kimentem Amerikába, a világ egyik legismertebb újságíró-iskolájába – ezzel a teherrel és a lassan tönkrement házasságommal –, két hét után szerelembe estem egy fiúval. Onnantól világos volt az utam. A fiúnak két hónap után bevallottam, hogy engem otthon még egy feleség vár. Aztán hazajöttem, és elváltam Esztertől.

Habár van, hogy a CNN kéri fel egy-egy háttéranyagra (ott nem felejtették el), itthon nem keresik. A rokkantnyugdíjából él. – Ebből persze sokra nem futja. Március 15-én a Pilvaxban tartok egy köz­életi összejövetelt, de az év hátralévő részében nem fogok utazni, nem lesz miből. Dolgozom tovább a köny­veimen és a Leopárdoperán. Aztán megy is. Egykori elismert tévésként a tanyasi magányba. Magyar sors. Magyar valóság…

Kivételes, megtört karrier

Szegeden végezte az egyetemet. A rendszerváltozáskor az ellenzéki kerekasztal-tárgyalásokról tudósított, de II. János Pál pápa magyarországi látogatásakor is ő volt az állami tévében a vezető tudósító. A híradós évek után washingtoni tudósító lett. Az angolul tökéletesen beszélő Radics Péter több könyv szerzője.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190559_auto_resized.jpg
origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714959310
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189106_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Változnak az idők: egy hónapja még támadta Magyar Pétert, ma pedig már a Tisza Párt jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188024_auto_resized.jpg
life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714959310
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap