Celeb

Fordulat Som-Balogh Edina pornóperében

Fái

Létrehozva: 2015.11.21.

A Kúria kimondta: a színésznőnél az igazság. Még nincs teljesen vége a pornómagazinos ügynek, de már szinte biztos: ő lesz az, akit kárta­lanítani kell.

Boldog Som-Balogh Edina, mert mellette áll a jog, és hamarosan remélhetôleg megbűnhődnek azok, akik besározták a nevét. Másrészt viszont még mindig elönti a düh, ha fel kell idéznie az elmúlt évek alatt történt igazságta­lanságot.

– Soha nem fo­tóztak ocsmány magazinba! – mondja Edina. – Terhes voltam, amikor a mocskos pornómagazin miatt járnom kellett a bíróságra. Nem bírtam idegekkel, végül mindent a férjemre bíztam.

Krisztián küzdött, hogy nyerjen az igazság. Történt ugyanis, hogy évekkel ezelőtt egy pornómagazin címlapjára került Edina úgy, hogy egy „akció­ban lévő” meztelen női testre montírozták a fejét.

– Ocsmány fotó volt – folytatja. – Bepereltük a lapot, én és a Barátok közt is, mert használták a sorozatbeli nevemet, a Kingát. Annyira megdöbbentette a bírót is ez a mocskos ügy, hogy első fokon szokatlanul komoly kártérítést ítéltek meg.

Ötmillió forintot a kiadótól, ötmilliót a felelős szerkesztőnőtől, attól a Lévai Adrienntől, aki aktmodellként és a prostiügyek kapcsán szerepelt eddig a lapokban.

– Ezt a pénzt sosem tudtuk volna behajtani, mivel más ügyek miatt már kényszertörlés alatt volt a cég – folytatja Edina.

Az ügy másodfokra került, ott is elismerték a jogsértést, de a szerkesztőnőt felmentette a bíróság. Még Edinának kellett volna hétszázezer forint perköltséget kifizetni, ami egyéb kiadásokkal majd egymillióra rúgott.

– Ekkora arcátlan gaztett után, miután meghurcolnak, bemocskolnak, még én fizessek a szerkesztőnőnek?! Azonnal jogorvoslatért fordultunk a legfelsőbb bírói testülethez, a Kú­riához. Igazunk lett, hatályon kívül helyezték a másodfok döntését, törölték az erre vonatkozó illetéket.

Ilyen esetben újra kell tárgyalni az ügyet, de ez a Kúria döntése után remélhetôleg már csak formaság lesz. Szinte biztosan győz az igazság.

– Nem nyerészkedni akarunk, nem pénz kell, csak az igazság! – szögezi le Edina.

– Azt szeretnénk, hogy ilyen szemétségek ne történhessenek meg, még az interneten sem. Azt hiszik, hogy bárkit bemocskolhatnak? Bárkinek az arcát odatehetik, és még nekünk kell magyarázkodni? Aki ezt elkövette, az ne ússza meg! Mondja ki a bíróság, hogy bűnös, felelnie kell! Azóta is próbálnak be­sározni, mert azt hiszik, az interneten bármit meg lehet tenni. Bízom benne, ha megszületik a jogerôs döntés, akkor megtanulják, nem tehetnek bármit. Mindenesetre újra tettünk büntetőfeljelentést is. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193655_auto_resized.jpg
origo.hu

Alexandra Daddario egy szál semmiben edzi a tökéletes testét - fotók, videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715057110
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195142_auto_resized.png
metropol.hu

Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715057110
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188271_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715057110
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715057110
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715057110
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője