Celeb

20 év után megviselte a sorozattól való búcsú Szőke Zoltánt

Bors

Létrehozva: 2019.08.23.

Maga kívánta, hogy kiírják a sorozatból, a forgatókönyvírók gondoskodtak róla, hogy ne teljenek eseménytelenül az utolsó napjai a stábban. Kegyetlen búcsút álmodtak a színésznek.

A Barátok közt történetének eddigi legbrutálisabb jeleneteit forgatta le a nyári szünet előtt a stáb. A sok-sok erőszakos cselekmény mind egyetlen embernek, a Berényi Mikit alakító Szőke Zoltánnak köszönhető, akiről a Bors írta meg elsőként: önként elhagyja a sorozatot. Érdekes, hogy így ér véget a hétpróbás építési vállalkozó tündöklése a Mátyás király téren, ugyanis Szőke épp azért kérte, hogy írják ki, mert magán­életi nézetei már nem voltak összeegyeztethetőek Berényi Miki végtelen gonoszságával és aljas húzásaival. Szőke sokáig próbálta a forgatókönyvíróknál elérni, hogy legyen pozitívabb a karaktere, de aligha viselte volna el a sorozat, ha Miki egyszercsak jó ember lesz. Mint megtudtuk, a jelenleg élő legidősebb testvér kicsinálásában jelentős szerepe lesz majd a sorozatbéli ellenségének, Szonjának, akit Bátyai Éva alakít.

– Nagyon rosszban van Szonja és Miki, minden joggal haragszanak egymásra. Nagyban érinteni fogja az én ka­rakteremet is, ami vele történik, krimibe illő, erőszakos jelenetekre számíthatnak a nézők, és Miki fejfájásának is jut még szerep. Nagyon izgalmas lesz, sok lakónak lesz szerepe az ő eltűnésében – árulta el a színésznő, aki az első háromnegyed évét szinte csak Szőkével forgatta, így testközelből nézte végig, ahogy a színésztársa azon vívódik, felmondjon-e.

– Zoli sokat beszélt róla, hogy szeretné abbahagyni, főleg a vége felé szinte csak ezen járt az esze. Húsz év sok idő, ráégett ez a szerep. Nyílt titok volt, hogy készül erre, csak azt nem tudtuk, hogy mikor. A kétségeit inkább a producerekkel beszélte meg, nem velünk – magyarázta a színésznő, aki azt is elárulta, hogy Szőke meg is változott, miután meg tudta hozni ezt a fájdalmas döntést, és ki merte mondani: vége.

– Akkor is, ha valaki maga kíván ki­lépni, a húsz év olyan sok idő, hogy a búcsú azt is megviseli, aki azt korábban vágyta. Változó volt a hangulata: néha feszültebb volt, néha felszabadultabb, de az utolsó pillanatig becsülettel dolgozott. Az utolsó forgatási napján közös stábebéddel búcsúztattuk, meghatódott, és akkor már boldog volt – magyarázta Bátyai Éva. Berényi Miki karaktere ősszel búcsúzik a sorozattól, vagyis alig néhány hét múlva.         

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145965_auto_resized.jpg
origo.hu

Norris először, Hamilton két és fél év után nyerhet - az F1 Kínai Nagydíj sprintfutama élőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713591310
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713591310
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713591310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713591310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában