Celeb

1956: Puskásnak halálhírét keltették, Dózsát tömegsírba dobták

Bors

Létrehozva: 2016.10.23.

<p>1956. október 23-án az elégedetlen nép soraiban művészek, sportolók is az utcára vonultak, hogy akár életüket is áldozzák a magyar szabadság oltárán. Akadt, aki később menekülni volt kénytelen, mások börtönben végezték, de volt olyan is, aki nem csak lelkében, de a testében is máig magában hordja a XX. század egyik legsötétebb időszakának emlékét...</p>

Puskás Öcsi halálhírét keltették

Puskás Ferenc világklasszis válogatott labdarúgónkról 1956. októberének utolsó napjaiban terjedt el az álhír, miszerint életét vesztette. A vészjósló pletyka nem részletezte a tragédiát, de több sajtóorgánum is feldobta a legenda eltűnésének ügyét. Szerencsére Öcsi sértetlenül vészelte át a forradalom véres napjait.

Darvas börtönbe került kiszabadított bátyja miatt

Darvas Iván, a 2007-ben elhunyt Nemzet Színésze a forradalom kitörése előtt már alaposan megfigyelt személy volt, mint a rendszer ellensége. Bátyját 1956. nyarán börtönözték be politikai okokból. A forradalom kitörésének napján Darvas elhatározta, hogy kiszabadítja testvérét a váci börtönből. A felkelés leverése után azonban őt magát is elfogták, éveket töltött a rács mögött, ahogy pályatársa, Sinkovits Imre is, aki október 23-án a Petőfi-téren a Nemzeti dalt szavalta el.

Aknaszilánkkal a fejében él Dózsa

Dózsa László színművész október 23-án, a harcok első hírére az utcára sietett társaival. 14 éves volt, és házilag gyártott molotov-koktélokkal támadt a bevonuló orosz tankokra. Miután sortűz alá vették őket, egy golyó a nyakán találta el, majd egy tojásgránát robbant mellette. Életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba bajtársai, ahonnan a rabkórházba szállították. Kihallgatása során annyira megverték, hogy a klinikai halál állapotába került. A Fiumei úti temető tömegsírjából húzta ki két sírásó, ahova élettelennek hitt testét dobták. A kádári megtorlást is azért úszta meg, mert kartonján az szerepelt: elhunyt.

Társát mentette az Oscar-díjas filmrendező

Szabó István 1956-tal kapcsolatos szerepvállalása 2006-ban lett ismert, amikor az Oscar-díjas Mephisto rendezőjéről kiderült, hogy a forradalom utáni években jelentéseket írt kollégáiról a III/III-as csoportfőnökség elődjének. Szabó először azt vallotta, akkori barátját, a fiatal Gábor Pált akarta megvédeni ezzel, s csak azért jelentett, hogy a rendező hallgatót fel ne akasszák a felkelésben való fegyveres részvételért. Később bevallotta: valójában magát mentette. Feltehetően megzsarolták.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713626111
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147292_auto_resized.jpg
hirtv.hu

„Megb@szlak és megöllek!” - ismét lecsapott a dorogi rém

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147218_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Szentkirályi Alexandrának ma rengetegen mondhatták el véleményüket Budapestről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713626111
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713626111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713626111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713626111
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?