Celeb

19 évesen lesz tanítványa Tóth Andinak

Bors

Létrehozva: 2018.03.25.

A legjobb formáját akarja hozni a show-ra Tóth Andi, akinek életében először tanárként is helyt kell állnia A Nagy Duettben.

Andi az utóbbi hónapokban rengeteg fellépést vállalt, többek között a Talpra magyar! című zenés darabban is fontos szerepet vállalt, amelyben színészi tehetségét is megcsillogtathatta. Közben felkérést kapott a TV2 A Nagy Duettjére is, így alig néhány napot pihenhet a fárasztó próbaidőszak után és a show kezdete előtt.

– Négy napra eltűntem a világ elől, és csak a szeretteim­mel, a barátaimmal töltöttem az időmet. Szükségem volt egy kis feltöltődésre, hogy a legjobb formámat hozzam A Nagy Duettre. Rettenetesen várom, mert nagyon izgalmas kihívás lesz számomra a „tanítás”. A tehetségkutatós idők után számtalan fiatal, leginkább tinédzser rajongóm keresett meg a közösségi oldalaimon, szerették volna, hogy én legyek az énektanáruk. Ezeket a felkéréseket tisztelettel elutasítottam, mivel még nekem is nagyon sokat kell fejlődnöm, de a duettre képtelen lettem volna nemet mondani. Igyekszem a tudásom legjavát átadni a partneremnek, hiszen itt hétről hétre bizonyítanunk kell – mesélte a 19 éves énekesnő, azt is elárulva, mi lesz a párosuk titka.

– A humor a legfontosabb. Ez egy verseny, de nem szabad véresen komolyan venni. Ha az első adásban esünk ki, akkor is úgy kell hozzáállnunk, hogy eljöttünk, bizonyítottunk és jól éreztük magunkat. Nagyon örülnék neki, ha kapnánk egy-két dögös rockdalt, ami viszont kihívás lenne, az a Mariah Carey vagy Whitney Houston típusú énekesnők nagyszabású és lírai dalai – fűzte hozzá. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138915_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713429016
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132754_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137580_auto_resized.jpg
ripost.hu

Édes családi fotón Puskás-Dallos Bogiék, ilyen nagyot nőt Ábel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140208_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713429016
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138596_auto_resized.jpg
travelo.hu

Elindultak a kalauz nélkül közlekedő vonatok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713429016
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713429016
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Súlyos baleset történt a Richter Cirkuszban: egy ember kizuhant a halálgömbből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/5vE3H5LzL3lEqrsysi1s_tns4m8s0BEsheVqwCJOeFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NDFiZDZkNjg3MTQxZWM4MjhlNzIxNjk5Yjg0MjM0.jpg
Függőség

Pásztor Erzsi drámai vallomása: Alkoholista férje miatt kellett elválniuk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/hYeVtcS2A6k73D9DeSnuancQ7cvWpl01cdz2QvZnlA8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MmY4NjFmZmY4YTQxNjI5MjBiYjMzOTEzZDc3ODdm.jpg
ZSENI

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar