Celeb

16 év után újra otthon ünnepelte szülinapját Babos Tímea

K. B.

Létrehozva: 2020.05.12.

Sopronban ünnepelte 27. születésnapját Babos Tímea. A családjával legutóbb 11 évesen töltötte otthon a jeles napot a teniszező, ugyanis ilyenkor mindig Rómában versenyez.

Évek óta az olasz fővárosban tartja a születésnapját a párosban háromszoros Grand Slam-győztes és háromszoros világbajnok teniszező, azonban a koronavírus miatt törölt versenyek híján most családi körben ünnepelt.

– Idén is terveztük, hogy kedvenc városomban, a ró­mai mesterversenyen a család meglátogat, hogy felköszöntsön, de sajnos a helyzet közbeszólt. Ezt azonban egyáltalán nem bánom, itthon is szuperül telt a nap – mesélte a Borsnak Babos. Elárulta, 11 éves kora óta nem ünnepelte Sopronban a szülinapját.

 – Nagyon boldog vagyok, hogy a családommal és néhány jó baráttal tölthettem el ezt a jeles napot. Még a 83 éves mamám is eljött az ebédre, ami szintén különleges alkalom.

A legjobb magyar női teniszező három ínycsiklandó tortát is kapott, egyiken az elért legnagyobb sikerei voltak olvashatóak, míg egy másik a régi vágyát formálta meg.

– Nagy álmom egy saját ház, így a szüleim egy házalakú tortával leptek meg. Az unokaöcséimnek persze a tűzijáték, valamint a marcipáncica és -kutya tetszett a legjobban – mondta mosolyogva Babos. Hozzátette, Budapesten még vár rá egy kisebb ünneplés az ottani barátaival, reméli, hogy a járványhelyzet ezt mihamarabb lehetővé is teszi. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711700414
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089277_auto_resized.jpg
vg.hu

Német gazdasági katasztrófa – meredek lassulásra számítanak az elemzők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082190_auto_resized.png
metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711700414
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711700414
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel