Celeb

12 kilót fogyott a Sztárban sztár miatt Horváth Tamás

Fái

Létrehozva: 2017.09.23.

Az összes ruháját elajándékozta.

Forrás: Kecskeméti Zoltán

Évek óta mondogatta, hogy fogyni kéne, de aztán inkább evett valamit. Mert Horváth Ta­más imádta a jó kajákat.

–  Nem voltam elhízva, de éreztem, hogy lehetne kevesebb – meséli Tomi. – Imádok enni! Gyakran éjszakánként, koncert után a benzinkúton ettem. De képes voltam hajnalban benyomni egy dupla hamburgert, ami mellé vörösbort ittam. Szerettem ma­gam 85 kilósan is. A rajongók is, és a feleségem főleg. Néha kicsit azért rosszul éreztem magam a bőrömben, de nem tettem semmit. Szerencse, hogy jött a felkérés: szerepeljek a Sztárban sztárban. Akkor arra gondoltam, nem lehetek 85 kilós Michael Jackson, ha esetleg őt kell alakítanom. Sikerült magam rendbe tenni lelkileg, amivel felkészültem a diétára. 

A szénhidrátot Tamás azonnal elfelejtette, az elején tiszta fehérjediétát tartott, és sok vizet ivott. 

– Tizenhárom évig imádtam a kólát, azt is letettem hetedik hete. Az első időszakban feszült voltam, sokat fájt a fejem, de az ötödik napon átfordult. Hozzászoktam a párolt húshoz, zöldséghez. Ma már nem kívánom meg a kólát, ahogy a tésztákat sem. A tizenkét kiló öt hét alatt ment le. Ez egy életmódváltás, ezért nincs jojóeffektus. Magamnak készítem az ételt, alig járok étterembe. Kevés időm van, de egy csirkemellet basmati rizzsel percek alatt összedobok. A legjobb, hogy együtt főzünk a feleségemmel. Nélküle nem tudtam volna végigcsinálni. Neki bomba alakja volt, de így is hét kilót fogyott. Megváltozott a gondolkodásom és az étvágyam is. Csak jó minőségű dolgokat viszek be a szervezetemben. Jobban érzem magam a bőrömben, négy-öt óra alvás is elég. Minden ruhámat el kellett ajándékozni, új a ruhatáram.

Az első két hétben Tamás semmit nem mozgott, csak amennyit a koncerten ugrált. De ezen is változtatni fog.

– Jövő májusra kockahasat szeretnék. A bakancslistámon szerepel, hogy letépem magamról a trikót, és félmeztelenül ugrálok a koncerten a közönség előtt, és nem szégyellem a testemet. Már akkor nyertem ezzel a műsorral, amikor el sem kezdtem.

Ez Tamás módszere

Két hét az első szakasz, akkor szinte csak fehérjét és rengeteg vizet fogyasztott. A második két hétben már többféle húst, zöldséget. 

– A kenyeret, cukrot elfelejtettem teljesen, és a sajtokat, a zsíros húsokat. Még a gyümölcsökre is figyeltem, hogy mennyi cukrot tartalmaznak. A fűszerekre is, hogy mik kötik a vizet. Csak zöld fűszereket használtam a csirkemellhez. Ma már marhahúst is eszem. Ha elmegyek vásárolni, ott is megnézem, mennyi a hústartalma a csirke-pulyka sonkának. Két másfél literes vizet mindennap megiszom.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090025_auto_resized.png
origo.hu

​Zalatnay Cini szerint Lagzi Lajcsi remegni fog, amikor kijön a börtönből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711676414
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711676414
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711676414
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...