Celeb

11 óra alatt kell felkészülnie a Sztárban sztár táncosainak

Fái

Létrehozva: 2017.11.05.

Eszméletlen, mit produkálnak a Sztárban sztár táncosai hétről hétre. A művészeket a kisfilmekből ismert Szabó Anikó koreográfus készíti fel az énekesekkel együtt.

– Nagyon örülök, jólesik a dicséret – mondja Anikó, majd hozzáteszi: – Profi a brigád. És valóban, hétről hétre rengeteg produkciót tanulnak meg tökéletesen.

– Nincs rá egy hetünk, csak a hétfő és a kedd. Egész pontosan tizenegy óra áll a rendelkezésünkre, hogy megtanuljuk a koreográfiát. Szerdán már szárazpróba van a színpadon, ami azt jelenti, hogy kellékek nélkül „térformázzuk” a koreográfiát. Akkor mondom meg az énekeseknek, hogy mikor hova állnak, jönnek előre, hátra. Nincs idő pihenni.  Nemcsak a dalokhoz tervezek meg mindent, hanem a nyitó és a közös produkcióhoz is, de még Tilla bevonulását is. Külön az énekeseket  és a tánckart. Pénteken jelmezes kamerapróba kellékekkel, vasárnap az élőadás előtt még egyszer lemegy a kamerapróba. Hát, így állunk össze vasárnap estére. A tánckarban mindenki olyan szabadúszó táncos, aki alkalmas egy olyan show-ra, amelyben mindenféle stílus megtalálható.

– Az is számít, hogy emberileg ki milyen. Akiben nincs elég alázat, szív, lélek, becsület, kölcsönös tisztelet, az hiába tehetséges. Fontos, hogy hasonló lelkületűek legyünk, még akkor is, ha ideiglenes a társulat.     

Helyből szaltó

Mindenkinek leesett az álla múlt vasárnap, amikor az egyik táncoslány ugrott egy szaltót a színpadon. Liptai Claudia meg is jegyezte, hogy bámulatos volt. Likovics Alexandra volt, aki helyből arábelt ugrott. Szakmán belül ezt úgy is nevezik, hogy Likovics-elem. Alexandra fitneszmúltjából fakadóan tud ilyen akrobatikus elemeket is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194838_auto_resized.jpg
origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715052012
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191586_auto_resized.jpg
life.hu

Nagy bejelentést tett a beteg Károly király koronázása első évfordulója alkalmával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715052012
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715052012
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715052012
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője