Celeb

100 éves lenne! Gábor Miklósra még Latinovits Zoltán is féltékeny volt

Fái

Létrehozva: 2019.04.06.

Forrás: Hatlaczki Balázs

Kiállítást rendeztek a Madách Színház Tolnay Szalonjában Gábor Miklós fotóiból, rajzaiból és a róla szóló korabeli újságcikkekből. Az apropó, hogy száz éve született a legendás színművész. 

A magyar színjátszás kiemelkedő egyénisége, Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 1919. április 7-én született Zalaegerszegen.

Édesapja mozitulajdonos volt, a filmek bűvöletében nőtt fel, neki mégis a színház volt az első. Rendkívüli műveltségét bizonyítja, hogy már gimnazista korában eredetiben olvasta a klasszikus francia regényeket.

A Színművészeti Akadémián dip­lomázott, majd 1941-ben a Madách Színházhoz szerződött. A II. világháborúban tüzérként szolgált.

Bár minden életéről szóló cikk úgy jegyzi, hogy Ruttkai Éva volt az első felesége, ez tévedés. Előtte volt egy mindössze két évig tartó házassága Rákosi Mária színésznővel. Ezután 1948-ban a Rettenetes szülők forgatásán ismerkedett meg Ruttkai Évával. Két évvel később összeházasodtak, egy lányuk született, Júlia.

Boldogan éltek, de Ruttkai beleszeretett Latinovits Zoltánba, ezért elváltak. A történet érdekessége, hogy Latinovits mindig is őrülten féltékeny volt Gábor Miklósra, aki viszont ismét egy zseniális színésznőt vett feleségül, Vass Évát.

Ez a házasság 1998. július 2-án bekövetkezett haláláig tartott. Emlékére felesége 2000-ben díjat alapított, amit az év legjobb Shakespeare-alakításért ítélnek.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133146_auto_resized.jpg
origo.hu

Sokkoló fotók: felismerhetetlen lett Magnum, Tom Selleck

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713281711
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135269_auto_resized.png
hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27122_resized.jpg?avcount=1713281711
origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131342_auto_resized.jpg
travelo.hu

Különleges lakóval bővült a budapesti állatkert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/kl5M2TtcSFPpJW5WuNUwjdhsqnlTvWNB93cz24MNh3U/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JlNDlmYTVhMDU1ZDQ4NDk5ZTY1YTA1YzNhNTBjZGVj.jpg
Zsákbamacska

"Rengeteget nevettünk..." - Marics Petiről vallott Stana Alexandra

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ADIHOGUZru60pm6e5EcVTUus7VMLV63xKN2dJr9-kZU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U4N2NkY2M0ODAxMjQ4OWY5ZGVmMTRhNTRiOTI1YzIz.jpg
Csajbuli

Lékai-Kiss Ramóna mindent hátrahagyva utazott el az országból