backstage

Kiveteti a műmellét Koholák Alexa - videó

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2018.10.25.

Utálja a testébe helyezett szilikont a Csak show és más semmi sztárja, ezért ahogy vége a műsornak, a műtőasztalra fekszik. Koholák Alexandra nem gondolta, hogy ennyire megbánja döntését.

Sokat változott lélekben az elmúlt években a modell, énekesnő, műsorvezető, ezért úgy döntött, hogy a teljes megújuláshoz külső beavatkozásra is szüksége lesz. Koholák Alexa 18 éves korában határozta el, hogy megnagyobbíttatja a melleit, mert akkoriban még úgy érezte, hogy szilikonokra van szüksége ah­hoz, hogy elégedett legyen a külsejével. 

– Ma már egészen másképp gondolkodom a világról és magamról is – mondja a Borsonline stúdiójában Koholák Alexandra, a Csak show és más semmi című TV2-es műsor sztárja, aki a héten Babett oldalán lép majd színpadra. – Fiatalon mindent elkövettem azért, hogy megfeleljek az elvárásoknak. Hánytattam magam, hogy vékony legyek, és a mellemet is megnagyobbíttattam. A külvilágnak éltem, a saját szépségem mások szemében igyekeztem felfedezni ahelyett, hogy azt belülről vizsgáltam volna. 

Alexa mellkisebbítő műtétjét közvetlenül a Csak show és más semmi című műsor után tervezi, bár szívesebben megszabadulna az implantátumoktól akár holnap. De a beavatkozást követően egy pár hétig biztosan nem mozog­hat intenzíven, ami a műsorban való szereplését komolyan befolyásolná.

– A változást a férjem, Balázs hozta meg az életembe. Ő egy spirituális ember, egy tisztánlátó, aki azt választotta feladatául, hogy másoknak segítsen. 

Alexandra és a férje kiegyensúlyozott és boldog kapcsolatban él. Ezt csak azért érdemes megjegyezni, mert 26 év korkülönbség van köztük, és emiatt a mai napig sokan azt feltételezik, hogy nem illenek össze. 

– Meg fogod kérdezni, hogy hogy bírom a sokkal idősebb férjem oldalán? – fordul lapunk munkatársához Alexa az interjú első pillanatában. Az értetlenségünket látva, így folytatja: 

– Mert majdnem minden új­ságíró ezt kérdezi. Az emberek nem hiszik el, hogy boldogok lehetünk, ennyi korkülönbséggel. Pedig, ha tudnák… – halkul el Alexa hangja, majd könnyek szöknek a szemébe. – A legjobb dolog az életemben, ami velem történt, az Balázs. Nála kedvesebb, figyelmesebb és bölcsebb embert még sosem ismertem. Szerencsés vagyok, hogy egymás mellé sodort minket az élet. 

Alexa és a férje ma már közösen vezetnek egy spirituális központot, útjukat vesztett, elkeseredett vagy csak összezavarodott embereknek segítenek megtalálni a helyes utat, a boldog létezés ösvényét. 

– Ez lett az életcélom, hogy másoknak segítsek – mondja Alexa, majd így folytatja: – Éppen ezért nem is szeretnék gyereket. Már fiatalon éreztem, hogy nem vagyok egy anyatípus, egyszerűen nem vágyom gyerekre. Emiatt is szorongtam egyébként eleget, hogy mit szól a társadalom ehhez. Ma már nem érdekel mások véleménye. Így vagyok boldog, így tudok minden energiámmal másokra koncentrálni. Ez tesz boldoggá. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141978_auto_resized.jpg
origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713591911
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145995_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713591911
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713591911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713591911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek