backstage

Csak show és más semmi! - Liptai Claudia: Tök jó volt együtt, Nóra!

uv

Létrehozva: 2018.10.13.

Bravúrosra sikerült a várva várt páros, Liptai Caludia-Ördög Nóra közös műsorvezetése. A nézők, a zsűri, a versenyzők és ők maguk is imádták egymást.

Péntek este elstartolt a Csak show és más semmi! első adása, amit Liptai Claudia és Ördög Nóra vezetett. Egy ország várta kíváncsian, hogy a TV2 két nagyasszonya milyen párost alkot majd a kamerák előtt, és hogy végre megbizonyosodjon róla, van-e alapja az évek óta keringő pletykának, miszerint nem kedvelik egymást.

Szerencsére már az adás első perceiben érezhető volt a Claudia és Nóra közötti összhang. Nóra jól vette Clau poénjait, és abszolút jó hangulatban vezényelték le együtt a három órási show-t. Mi több, a két tévés egymás karjaiban kötött ki, miután elbúcsúztak a tévénézőktől.

– Tök jó volt együtt, Nóra! - mondta az adás végén elégedetten Claudia, majd megölelte kolléganőjét.

A két tévésnek egyébként nemcsak a műsorvezetésben, megjelenésükben is nagy volt az összhang, és még a rúzsuk is egyforma színű volt.

Az első adást Szandi és Vastag Csaba duója nyerte, az embert próbáló légtáncbemutatójukkal. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713495911
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713495911
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713495911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713495911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek