backstage

Koholák Alexa nem vágyik már a régi, karcsú testére

uv

Létrehozva: 2018.12.10.

Sok negatív kommentet kapott kapott a Csak show és más semmi csinos versenyzője, Koholák Alexa, akivel hatalmasat fordult a világ fél év alatt. Férjhez ment, spirituális életet él, és a külseje is átalakult. Míg korábban hosszú műhajjal, műszempillával, műkörömmel, műcicikkel és kisportolt külsővel hódított, mára már a természetesség híve. Leszámolt a mű dolgokkal, és a felkapott plusz tíz kiló sem zavarja annyira. 

– Picit rosszul érzem magam, mert sokan bántottak, hogy meghíztam, de igazából csak magam miatt kezdtem el most egy 60 napos diétát. Azért, hogy jól érezzem magam a bőrömben, és tetsszem magamnak – magyarázta lapunknak Alexa, aki a férjének egyébként mindenhogy tetszik.

– Balázs így is, úgy is szeret, de azért nő vagyok és szeretek jól kinézni. Ettől függetlenül, ha a diéta után visszahízom és 70 kilós leszek, az sem fog érdekelni. Hosszú évekig becsaptam magam és a külvilágot is a megcsinált külsőmmel. Csak a felszínes dolgokra adtam, de ennek vége. Már nem akarok megfelelni senkinek, csak magamnak – tette hozzá az egykori ÉNB-szereplő, aki a fogyásáról már képet is posztolt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195528_auto_resized.jpg
origo.hu

Erős széllel jönnek a zivatarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715074220
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195802_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Érdekes hangfelvételek kerültek a Mediaworkshöz Karácsony kampányáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715074220
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715074220
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715074220
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715074220
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek