Aktuális

Zuhanás közben rakott ki két Rubik-kockát az ejtőernyős fenegyerek - videó

Bors

Létrehozva: 2018.09.14.

<p>Repülőgépből vetették ki magukat az extrém ugrók.</p>

A szokásához hí­ven újabb lélegzetelállító felvétellel sokkol a Red Bull: ezúttal a népszerű magyar találmány, a Rubik-kocka áll a középpontban, ami közül Andy Smith kettőt is kirak szabadesés közben. A kisfilm elején kiugranak egy repülőből, aztán megkezdődik az őrület. Alig negyven másodperc, s a rekorder már túl is van a második kockán, amiket a testéhez erősített társa adagolt neki.

– Simán bevállalnám! – vágta rá egyből a Bors kérdésére Maróti Róbert, hazai Rubik-kocka rekorder. – Egy csomó mindent kitalálnak. Van olyan versenyszám, ahol bekötött szemmel, vagy éppen lábbal kell kirakni, de olyan küzdelmet is tartanak, ahol egy levegővel minél több kockát kell kirakni a víz alatt – magyarázta a 21 éves egyetemista.

A fiatal tehetség kezébe először 11 évesen került kocka, azóta pedig szinte nem múlt el napja gyakorlás nélkül. Jelenleg több tízezer kirakásnál jár, s a hazai versenyek mellett külföldön is rendszeresen megméretteti magát. Nem véletlen, hogy több rekordot is megdöntött már.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089898_auto_resized.png
origo.hu

Hiába támadják Belgorodot, nem bírnak az ukránok az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711662313
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711662313
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711662313
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei