Aktuális

Zseni: 12 nyelven beszél Zsófia

L. B.

Létrehozva: 2017.04.16.

Forrás: Impressionart

Tizenhat évesen szerezte első nyelvvizsga-bizonyítványát Cz. Nagy Zsófia, ma már tizenkettő van. Nem csak angolul és németül beszél jól, de norvég, finn, svéd, dán, holland, eszperantó, spanyol, olasz, orosz és francia nyelvből is van nyelvvizsgája. A 23 éves lány már a középiskolában is több nyelvet tanult, de elképesztő teljesítményét egy speciális tanulási módszerrel, a kreatív nyelvtanulással érte el.

– A módszer megalkotójával egyezséget kötöttem, miszerint az érettségiig megszerzek tíz nyelvvizsgát a technikájával. Rengeteg energiámat felemésztette, hogy a suliban tanult két nyelv mellett önszorgalomból egy harmadikat, sokszor egy negyediket is felvettem. Ezek után persze hatalmas volt az öröm, amikor túlteljesítettem a fogadást – meséli a Borsnak Zsófia, aki szerint megfelelő szorgalommal bárki hozhatja ezt az eredményt.

A lány szerint minden nyelvnek saját működése és „személyisége” van, amivel mindig hatalmas élmény megismerkedni. 

– Három éve úgy gondoltam, hogy az orosz jelenti a legnagyobb nehézséget, de azóta belépett a finn az életembe, ami teljesen felülírta az elképzeléseimet. A finn olyan, mintha kisbabaként újra magyarul tanulnék. Sokan ufónak néznek, azt mondják, nem volt gyerekkorom, de a legtöbb embert inspirálja a teljesítményem. A tanáraim gyakran elhűlnek, amikor megtudják, hány nyelven beszélek – mondja a lány, aki nyelvtanárként és tolmácsként bármikor el tudna helyezkedni, ám most egy régebbi szenve­délyének él. Jazzénekesnek és basszusgitárosnak tanul, s több bandával is rendszeresen fellép.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710019
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710019
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710019
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek