Aktuális

Zsákbamacska: Nem tudhatjuk, mit szívunk!

F. Zs.

Létrehozva: 2017.02.21.

Egyre szigorodik a hazai dohánytörvény, 2017. május 20-ától például „már csak olyan dohánytermékek lehetnek kiskereskedelmi forgalomban, amelyek csomagolásának elő- és hátoldali felületét 65 százalékban képpel kombinált szöveges figyelmeztetések fedik. Emellett a szabályozás szerint az oldalsó felületeken is általános figyelmeztetések láthatóak majd, és kötelező feltüntetni a leszokásban segítséget nyújtó portál elérhetőségeit is. Ezen felül a magyar szabályozás bevezeti a dohányáruk egységes csomagolását is. Ennek értelmében augusztus 20-ától új márkájú vagy típusú cigarettát, illetve fogyasztási dohányt már csak olyan csomagolásban lehet piacra dobni, amelyen jelzés, illetve védjegy sincs.” 

A Bors egyik olvasója már találkozott ezzel a „megújult dobozú” dohánytermékkel, és egy igen meglepő megállapítást tett: a cigisdoboz tényleg tele van gusztustalanabbnál gusztustalanabb fotókkal, azt azonban sehol sem találta, hogy mennyi az adott termékben a kátrány, nikotin és szénmonoxid tartalom. Ez a három érték az, aminek az ismeretében el tudja dönteni a vásárló, hogy erősebb vagy gyengébb a cigarettát választ. 

Bezzeg az élelmiszerek esetében...

Azt gondolná az ember, hogy joga van tudni, mit visz be a szervezetébe, ahogy például az élelmiszerek esetében törvényileg szabályozott, hogy minden összetevőt fel kell tüntetni. 

„A 19/2004. (II. 26.) FVM-ESzCsM-GKM együttes rendelet az élelmiszerek jelöléséről szerint az élelmiszer csak akkor hozható forgalomba, ha jelölése magyar nyelven, közérthetően, jól olvashatóan tartalmazza az információkat. Az élelmiszer-jelölés: az élelmiszeren, annak csomagolásán vagy az élelmiszerhez egyéb módon rögzített eszközön vagy azt kísérő dokumentumban megjelenő bármilyen, az élelmiszerre vonatkozó információ.” 

1. Fel kell tüntetni az élelmiszer nevét!
2. Fel kell sorolni az élelmiszer összetevőit
3. A címkén felsorolt összetevőket csoportosítani kell
3/1. Jelölni kell az összetevők mennyiségét!
3/2 Szerepeltetni kell a címkén meghatározott összetevők (például adalékanyagok) mennyiségét
4. Rá kell írni a csomagolásra a nettó súlyt
5. Fel kell tüntetni a lejárat idejét
6. Jelölni kell a tárolási feltételeket
7. Forgalmazó nevét és elérhetőségét is fel kell tüntetni
8. Meghatározott termékeknél fel kell tüntetni a származás vagy eredet helyének adatait
9. Mellékelni kell a termékhez használati útmutatót
10. Jelölni kell az allergén infót a rendelet 5. számú melléklete szerint!
11. Fő látómezőbe helyezve fel kell tüntetni a tápértéket

Törvény tiltja

A cigarettásdoboz hiányosságai miatt megkerestük a gyártó céget, miért nem jelölik az említett adatokat. A következő választ kaptuk:

„Köszönjük megkeresését, amelyet a **** termékünkkel kapcsolatosan küldött.
Tájékoztatjuk, hogy a jogszabályi előírások miatt a jövőben a dohánytermékek csomagolásai nem tartalmazhatnak a dohánytermék nikotin-, kátrány- és szén-monoxid-tartalmára vonatkozó információt. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a hivatkozott jogszabályváltozás a *** termék esetében kizárólag a csomagolást illetően eredményezett változást, maga a termék változatlan maradt.”

Vagyis, a cigiseknek már ahhoz sincs joguk, hogy eldöntsék, erős vagy gyengébb bagót akarnak szívni…

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713509412
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142256_auto_resized.jpg
life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713509412
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713509412
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713509412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült