Zita és Árpi bringán esküdtek

Nem mindennapi módon mondta ki a boldogító igent Harkányi Árpád és menyasszonya, Zita: bringával érkeztek és távoztak az anyakönyvvezetőtől, biciklis barátaik nagy ovációja mellett.
Nem mindennapi módon mondta ki a boldogító igent Harkányi Árpád és menyasszonya, Zita: bringával érkeztek és távoztak az anyakönyvvezetőtől, biciklis barátaik nagy ovációja mellett.
RENDHAGYÓ KÉZFOGÓ - A násznép és Budapest belvárosa számára is felejthetetlenné tette esküvője napját Harkányi Árpád és újdonsült felesége, Zita. A szerelmesek ugyanis úgy döntöttek, egészen rendhagyó módon ülik meg lagzijukat.

– Mindig is vicces, vidám esküvőt szerettünk volna – meséli a boldog ifjú férj.
– A biciklizés mindkettőnk közös szenvedélye, nyaralásunkat, pihenésünket mindig összekötjük vele, ha csak tudjuk. Ezért is gondoltuk úgy, hogy a kézfogónkat is bringán tartjuk. Kár, hogy az anyakönyvvezetőhöz nem gurulhattunk be vele.

Az első csók viszont már a kerékpáron ülve csattant el. A család, a barátok és ismerősök együtt, biciklivel követték az ifjú párt a lagziba. A házaspár később sem szeretne lemondani szenvedélyéről, ezért úgy határoztak: világ körüli, csaknem kétéves nászútra indulnak, természetesen kerékpárral.

– Június 11-én indulunk. Mindketten felmondtunk a munkahelyünkön, mivel körülbelül két évig tart az út. Úgy tervezzük, hogy negyvenezer kilométert teszünk meg. Temesvárnál kezdjük, és Afrika kivételével minden földrészt érintünk. Azt majd későbbre hagyjuk. Ahol csak lehet, tekerünk – mosolygott Zita.
– Látni szeretnénk, amennyit csak lehet, hiszen a világban annyi érdekes és szép dolog van. Sokan vakmerőségnek tartják a tervünket, de rengetegen támogatnak, örülnek és drukkolnak nekünk. Egyelőre nincs még semmi kötöttségünk, ezért úgy gondoltuk: most vagy soha!

Bencze Brigitta