Aktuális

Zavaros verset írt Semjén Zsolt

Bors

Létrehozva: 2017.03.23.

Előkerültek a miniszterelnök-helyettes egyetemistaként írt költeményei. Az irodalomtörténész meglehetősen gyengének véli a politikus szárnypróbálgatásait.

Többnyire vallási témájú, a hívő ember hétköznapi kétségeit boncoló verseket írt fiatal egyetemistaként Semjén Zsolt. Költői vénájáról eddig kevesen tudtak, ám a nyolcvanas években írt költemények most újra előkerültek az interneten. Blues című művében például „szenilis nénik és maszatos kisiskolások” közt barangol a költői én, egy másikban (Ámentelenül) Jézus dicsőségét aggatja magára és ski­zofrén életről filozofál.

A versek a hidegkúti egyházközségben íródtak, Semjén akkoriban nyert felvételt a Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémiára. Szinte meglepő, hogy a Led Zeppelin és a Pink Floyd progresszív rockjáért rajongó diák milyen éretten állt a valláshoz. A József Attila Társaság elnökét kértük meg a művek értelmezésére, Tverdota Györgyöt nem győzte meg a későbbi politikus művészete.

Vasvessző

A kicsukott Isten
vasvesszeje
az a csend lesz,
amellyel eltűri önmagunk isten-
né nyilvánítását.

– A Vasvessző című verset képzavarok tarkítják, a másodikban pedig Jézus arcának rúzsként való szétkenése gusztustalan. Még a Blues lenne leginkább épkézláb, de a lichthofokkal kapcsolatban dzsungelt emlegetni legalábbis furcsa – sorolja az irodalomtörténész. Tverdota szerint mindig érdekes, ha egy politikusnak költői ambíciói vannak, régen sem volt példa nélküli, hogy államférfiak írnak vagy festenek.

Ámentelenül

Jézus, értemvérző Arcod
Rúzsként kenem szét arcomon,
Dicsőséged dicsőségem részeként
Önmagamra aggatom.
Igent mondhatok-e Rád
Míg magamra nem mondok nemet?
A talánok közt így tördelem
Én skizofrén életemet.

– De a mai szellemtelen és erkölcstelen világban nem is gondolná az ember, hogy egy politikus költői álmokat dédelget lelke legbensejében – sommázott. A versekről megkérdeztük magát a szerzőt is, nevében a Miniszterelnökség tisztázta, Semjén Zsolt ma már nem ír verseket, csak fiatal korában tette. Elárulták viszont, hogy Arany János, Pilinszky János és William Blake áll hozzá legközelebb, ők inspirálták a fiatal művészt. A verseket egyébként a kereszténydemokrata párt egyik alapítványa, a Barankovics Alapítvány adta ki 2008-ban.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711677012
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083736_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711677012
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087361_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Tériszonyosok kerüljék Európa új, legmagasabb tibeti függőhídját!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711677012
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei