Aktuális

Zalatnay lánya: Leszbikus vagyok!

D. A.

Létrehozva: 2016.12.08.

Zalatnay Sarolta lánya a saját neméhez vonzódik, életét egy jamaicai származású lánnyal osztja meg. Cini elfogadta Niki döntését.

– Ha boldog a lá­nyom, akkor mindegy, hogy ki a választottja! – kommentálta a Borsnak Cini, hogy a lánya egy másik lányba szerelmes. – Ennél többet azonban nem akarok mondani – tette hozzá az énekesnő, aki Nikivel együtt az AC News-nak tárulkozott ki. 

A fiatal lány elárulta, már jó ideje annak, hogy rájött a másságára, ám kínosan ügyelt arra, hogy a titka ne tudódjon ki, ennek pedig legfőbb oka Cini volt, őt akarta védeni a kellemetlen szituációktól. 

Most mégis ő maga volt az, aki úgy döntött, nem titkolózik tovább. Vélhetően azért tárta ország-világ elé szerelme kilétét, mert boldogabb, mint valaha, elege van a bujkálásból, és szeretne ugyanolyan hétköznapi párként élni a barátnőjével, mint bárki más. 

– Nem ez az első azonos nemű kapcsolatom, de mindig kínosan ügyeltem rá, hogy ne tudódjon ki: mindkét nemhez vonzódom. A legelején úgy éreztem, hogy ez nem helyes, és  majd megbélyegeznek olyanért, ami ellen nem tehetek. Úgy gondoltam, rossz szemmel néznek majd anyura, mert a lánya nem a normát követi, és semmiképp sem akartam extra nehézséget okozni neki! – magyarázta az AC News-nak Niki, aki úgy érezte, fontos megemlítenie azt is, hogy büszke  a párjára, és nem érzi kevesebbnek magát attól, hogy nem férfival él együtt. 

A Bors júniusban arról számolt be, hogy Niki úgy döntött, elhagyja az országot és Angliában próbál szerencsét. Milyen jól tette, a szerelem ott talált rá, és már a nagy találkozáson is túl vannak: Niki hazavitte választottját. Na és hogyan fogadta Cini először lánya vallomását? 

– Másfél évvel ezelőtt utalt rá nekem először, hogy nem a fiúkat szereti. Persze akkor nem mondta ki szó szerint, csak úgy fogalmazott, hogy velem mindig mindenről tud beszélni, mégis a szexualitásról, szerelemről egy kicsit nehéz. Én biztattam arra, hogy ne legyen zárkózott semmilyen témában, és beszéljük meg a dolgokat – kezdte Cini a lapnak. 

– Én mindig nyüstöltem, hogy jó lenne már egy unoka, mert babázni szeretnék. Aztán mindig olyan homályosan reagált ezekre. Gyakorlatilag én mindenkivel minden szinten toleráns vagyok, csak ez a tolerancia könnyebben működik az embernek idegenekkel vagy baráti körben, mint családon belül – árulta el Cini, aki annak örül, hogy egykori férjével, Benedek Lászlóval örökbe fogadott lánya, Niki végre boldog. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195050_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai változás: így néznek ki most a Született feleségek sztárjai - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715038511
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715038511
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715038511
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715038511
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?