Aktuális

Zaklatási botrány: Nem bujkálhat tovább Gothár, szerdán meghallgatják

Bors

Létrehozva: 2019.12.02.

Szerdán személyesen kell választ adnia a szexuális zaklatáson ért rendezőnek a Színház-és Filmművészeti Egyetem Etikai Bizottsága előtt.

Forrás: MTI

Szorul a hurok a szexuális zaklatási ügybe keveredett Gothár Péter körül! Amint a Ripost is beszámolt róla, a nyilvánosság elől bujkáló rendező a Színház-és Színművészeti egyetemen – a botrány hatására – nagy nehezen etikai vizsgálatot kért maga ellen az oktatási intézményben, miután kiderült, hogy többeket szexuálisan zaklatott a Katona József Színházban.

Igen ám, de arra nem számított, hogy időközben az Emmi megfigyelőt küld az intézménybe a vizsgálat idejére, így most szerdán Gothárt már nemcsak a saját cimborái várják a meghallgatáson, mint azt korábban gondolta és eltervezteA kínos kérdések elől így ezúttal aligha bújhat ki.

Az egyetem korábban egy külső vizsgálat indítása helyett az iskola falai között próbálta elsimítani az ügyet. Ezt a falat törte át Fekete Péter kulturális államtitkár, aki levelében kérdőre vonta a Katonát és az egyetemet is, ezért az igazgatók kénytelenek voltak minisztériumi szakértőket is bevonni a vizsgálatba. Jelenleg pszichológus vizsgálja meg egyesével Gothár osztályának tagjait, hogy ott történt-e a Katonához hasonló eset.

A Ripost úgy tudja, nagy a feszültség a Máté Gábor vezette Katona József Színházban, és a szexuális zaklatási botrány főszereplője, Gothár Péter is kétségbeesetten tördelheti a kezeit, miután nem jöttek be a zaklatási ügy eltussolására tett trükkjeik. Már baloldali, liberális politikusok is azt követelik: nem csak Gothárnak, de a Katona József Színház igazgatójának és a Színház-és Filmművészeti Egyetem vezetőinek is vizsgálni kell vezetői felelősségét, amiért tudtak a zaklatásról, de nem tettek semmit.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713504909
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141993_auto_resized.png
metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713504909
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713504909
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713504909
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca