Aktuális

Zacskóba tették a motoros lábát

Bors

Létrehozva: 2019.04.20.

A gyors beavatkozás és a mûtétek ellenére sem sikerült megmenteni annak a motorosnak a lábát, aki  Velencén szenvedett balesetet.

Forrás: TV2 Tények (képernyőfotó)

Felébresztették a mesterséges kómából azt a motorost, akinek leszakadt a lába egy karambolban kedden Velencénél a 7-es úton. A családja összetört, nem tudják, hogyan fogja Laci elviselni a tragédiát. A baleset helyszínén a rajta segítőknek még azt mondta, hogy inkább meghal, mintsem láb nélkül éljen.

A 7-es úton egy autó éppen le akart kanyarodni, amikor a mögötte lévő motoros nekicsapódott. Az ütközéstől több métert repült az áldozat és a motor is, ami végül az árokba zuhant a szembe jövők szerencséjére.

– Öt méter se volt köztünk, ha nem fékezek, akkor tömegbaleset lett volna. A motor kis híján nekünk csapódott, de végül szerencsére az árokba esett. Ha nem így történik, ottmaradtunk volna – mondta a balesetről Vadászi Róbert, aki ép­pen munkába tartott kollégájával.

– Ez volt az első baleset, amit láttam, még a tévében is kerülöm az ilyen adásokat. Utólag visszagondolva én is meglepődök, hogy nem kaptam sokkot. Egyből odarohantunk és próbáltunk segíteni.

Az ütközéstől földön fekvő férfinak leszakadt a lába, nagyon vérzett, de még eszméleténél volt. Róbert visszarohant a kocsihoz, és keresett valamit, amivel elkötheti. A csomagtartóban megtalálta a vontatókötelet, amivel sikerült elszorítani a lábartériát, így csökkent a vérzés. Róbert azonnal hívta a mentőket, addig kollégája és egy másik férfi gondoskodott Laciról. Szorították a kötelet és beszéltek hozzá, hogy eszméleténél maradjon.

A kiérkező mentősök ellát­ták a sérült férfit, és egy mű­anyag zacskóba tették a leszakadt végtagot, hogy lejegeljék. A baleset után a sérültet és a lábát mentőhelikopterrel vitték kórházba. Az orvosok egyből megműtötték a férfit, visszavarrták a lábat. Az elmúlt napokban Lacit mesterséges kómában tartották. Lapzártánkkor derült ki, hogy az orvosok nem tudták megmenteni a motoros lábát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713556512
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713556512
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144504_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713556512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713556512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól