Aktuális

Welsz szúrta el Edvin Marton útlevelét

Bors

Létrehozva: 2014.05.17.

Welsz Tamás saját kezűleg töltötte ki Edvin Marton útlevelét – állította a vállalkozót ismerő egyik forrásunk. Azaz, nem Bissau-Guineában, hanem vélhetően Budapesten készült az okmány. Ami ettől még három éven át érvényes volt, eredetiségéhez pedig kétség sem fért.

Csűry Lajosként született, Edvin Marton művésznéven lett világhírű a diszkóritmusra előadott hegedűszólók negyvenéves virtuóza. Az útlevelét ábrázoló fénykép évek óta ismert. Azóta, hogy Marton maga számolt be arról: az afrikai szegények iránti együttérzés okán, támogatásukért cserébe lett bissaui állampolgár.

Két napja derült ki a Gépnarancs.hu jóvoltából, hogy portugál nyelven kiállított okmányába helytelenül másolták át a bissaui belügyminisztérium portugál megfelelőjét, ami Ministério da Administração Interna lenne helyesen. Ehelyett Administraçéo szerepel a kézzel írt szövegben. Tehát egy é betűt írtak az ã helyett.

Tegnap jelentkezett lapunknál a vállalkozó egyik korábbi üzleti partnere, aki állította: a szögletes kézírás Welsztől származik, jól ismeri azt.

Az Edvin Marton nevére kiállított útlevél 2007-ben keletkezett, és három évig volt érvényes. Bár eredetinek tekinthető – hiszen Bissauban lajstromba vette a minisztérium, és ezt számmal igazolta is –, mégis kitöltetlenül érkezhetett Budapestre. Hogy a stikliről tudott-e, fizetett-e érte vagy jóhiszeműen és jogszerűen szerezte be, illetve használta legálisnak vélt útlevelét, nem tudjuk, mivel a művészt nem értük utol. Úgy tűnik azonban, hogy nem használta, legalábbis schengeni vízum nem volt benne.



Hiba az útiokmányban. Welsz rontott el egy betűt a minisztérium nevében 

Hiba az úti 
okmányban. Welsz rontott el egy betût 
a minisztérium nevében

Persze előfordulhat, hogy Welsz élt vissza Marton nevé-vel, de ez kevésbé valószínű. Ugyanis Welsz kereskedett bissaui rendszámokkal is. A bissaui rendszámot pedig a művész Nissanján is megörökítettek 2008 augusztusában, a kisudvarnoki falunapon.

Tízmilliót kért darabjáért

Marton esete jól mutatja, hogy Welsz miként járt el a biankó útleveleknél, mondta forrásunk. A delikvens helyett többnyire maga töltötte ki a rubrikákat, azt aláíratta a megrendelővel, fényképét beragasztotta, majd takarófóliát helyezett a fényképes oldalra. És nem utolsósorban, előre felvette érte a pénzt. Tízmillió forintot kért átlagosan. A becslések szerint csak ezzel 160 milliót keresett két év alatt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135305_auto_resized.jpg
origo.hu

Mutatjuk, hogy miket loptak el a belvárosi luxusüzletből - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135570_auto_resized.jpg
vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713294613
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte