Aktuális

Vízzel teli, járó mosógépben találták meg az ötéves kisfiút, rejtély, hogyan került oda

Bors

Létrehozva: 2020.01.19.

Rejtélyes körülmények között szorult egy mosógépbe egy Indiana állambeli ötéves kisfiú.

Az anya, Heather Oliver több sebből vérző vallomása szerint december 19-én reggel, amikor felébredt, az első dolga az volt, hogy kiment a konyhába inni egy pohár tejet. Biztosan állítja, hogy ötéves gyermeke ekkor még az ágyban aludt. Néhány pillanat múlva azonban furcsa zajokat hallott a fürdőszobából. Amikor bement, hogy megnézze mi történik, akkor látta, hogy gyermeke benne van az addigra már vízzel megtelt, járó mosógépben gépben. 

A nő elmondása szerint azonnal leállította a gépet, kiszedte belőle a gyermeket, de nem hívott hozzá mentőt. Ehelyett a fiú apját hívta fel, aki azonnal hazament a munkából. A férfi szerint a fia nagyon rosszul volt, többször is hányt, és csupán néhány pillanatra tért magához, ezért azonnal autóba tette és a legközelebbi kórházba sietett vele. Arra a kérdésre, hogy miért nem hívtak mentőt, azt válaszolták, hogy ez tűnt a leggyorsabb megoldásnak. 

A gyermek csodával határos módon, túlélte a szörnyű esetet.

A rendőrség azonban több ponton is kételkedik az anya vallomásában. 

1. A házban nem volt tej, de még csak tejes zacskó vagy kancsó sem, így a nő szerinteük nem mond igazat abban, hogy mit csinált, amíg a gyermek a mosógépbe került. 

2. A nyomozók felkeresték a mosógépet gyártó céget, hogy kiderítsék, hogyan tudott a gyerek bemászni a gépbe, majd elindítani a programot. Mint kiderült: sehogyan. A gép addig nem indul el, amíg nincs rendesen becsukva az ajtaja. Ha pedig be van, fizikailag lehetetlen, hogy a gyermek hozzáférjen a kezelőgombokhoz. 

3. A harmadik gyanús pont a rendőrök szerint, amikor a gyermekpszichológus megkérdezte a kisfiút arról, hogy hogyan kerül a mosógépbe, az nem volt hajlandó válaszolni. Egyetlen dolgot árult csupán el, amikor azt kérdezték tőle, hogy milyen az édesanyja:

– Nem kedves – mondta az ötéves.

A rendőrség letartóztatta Heather Olivert, ám egyelőre csak gondatlanságból elkövetett gyermekveszélyeztetés alapos gyanújával. Ha azonban kiderül, hogy köze van a rejtélyes esethez, a vád akár gyermekgyilkossági kísérlet is lehet. A fiú apja elképzelhetetlennek tartja, hogy a nő bántotta volna a fiukat, hiszen soha, még csak kiabálni sem kiabált nem vele.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711690816
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711690816
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711690816
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten