Aktuális

Vita támadt a Klimt-mű körül

Bors

Létrehozva: 2019.01.19.

Két szakértő szerint nem Gustav Klimt munkája az a Budapesten talált dombormű, amit kedden mutattak be a Magyar Belsőépítész Egyesület közgyűlésén. A magántulajdonban lévő reliefet – mint a héten a Bors is megírta – Selmeczi György belsőépítész, látványtervező fedezte fel 2016-ban egy lakásban. Feltételezése szerint a 19. századi osztrák Ehrbar zongoragyár magyarországi képviseletének megrendelésére ké­szült, és kutatásai révén jutott arra a megállapításra, hogy a plasztikát Klimt tervezte.

Az Art Newspaper című online művészeti folyóiratnak azonban Alfred Weidinger művészettörténész, Klimt-szakértő, a Lipcsei Szépművészeti Múzeum igazgatója pénteken cáfolta, hogy a domborműnek köze lehetne Klimthez. Weidinger hangsúlyozta, hogy elég gyakran tulajdonítanak műveket a művésznek. „Vagy 150 ilyen történetet ismerek” – mondta, és szerinte a dolog nem is érdemel több vizsgálódást. Peter Weinhäupl, a bécsi Klimt Alapítvány igazgatója egyetért Weidingerrel. A relief minősége ugyanis nem mutat meggyőző hasonlóságot a művész rajzaival.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713544511
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713544511
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713544511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713544511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot