Aktuális

Visszaadta az autópályán talált pénzt Viktor

Hunyadi Áron

Létrehozva: 2015.05.28.

Egy pénzzel teli pénztárcát talált az autópálya mellett Havasi Viktor. A férfi az internet segítségével juttatta vissza a tulajdonosnak.

Havasi Viktor felhívását a Facebookon tette közzé.

– Múlt héten vasárnap autóztam az M0-son Csepel felé. Egyszer csak kiszúrtam egy pénztárcát. Nyitva volt és a szél repítette belőle a húszezreseket. Gondoltam, félreállok és összeszedem – eleveníti fel a történteket a Borsnak a férfi, aki az életét is kockáztatta.

A száguldó autók közt kellett magához venni a földön heverő bukszát és a benne lévő pénzt. Összesen 122 ezer forintot, hat darab húszezrest és kettő darab ezer forintost tudott „megmenteni”.

– Rögtön az jutott eszembe: hogyan tudnám visszajuttatni a jogos tulajdonosának. Szerencsére a pénz mellett volt egy bankkártya is, rajta a tulaj nevével. Az egészet lefotóztam és másnap feltöltöttem az internetre. Pillanatok alatt jelentkezett a tulaj ismerőse, utána maga a tulajdonos is. Újabb egy nappal később már vissza is tudtam adni a tárcát. Egy idősebb pécsi úr, László jelentkezett. Kiderült, hogy tankolás után a kocsi tetején felejtette a tárcát, úgy indult el – folytatta Viktor.

 

Barátaim!Ismerőseim!Tegnap megosztottam egy elveszett pénztárca történetét.Jelzem ,hogy általatok a gazdája már ma dé...

Posted by Viktor Havasi on 2015. május 18.

 

A becsületes megtaláló azt is elárulta, hogy a pénzen kívül László cukorbeteg-igazolványa és több kitöltött lottószelvény is lapult a tárcában. A tulajdonos ez utóbbiakat sajnálta a legjobban, pedig összesen 180 ezer forintot hagyott el, ebből végül csak a fent említett 122 ezer lett meg.

– Mondtam Lászlónak, hogy ha nyer a lottón, felezünk! Azóta kiderült, hogy nem tippelt helyesen. Kérdezte, hogy mit adhat a becsületes megtalálónak, de azt feleltem: ha pénzt akartam volna keresni, akkor egyszerűen eltettem volna, mikor megtaláltam. 

Hívták a zsaruk

Lászlót a rendőrség is felkereste – holott nem született az ügyben feljelentés –, miután Viktor közzétette a felhívását. A zsaruk azt kérdezték tőle, hogy valóban ő vesztette-e el a pénzt, vagy kirabolták, meglopták-e. László megnyugtatta a hatóságot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701021
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701021
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701021
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!