Világszenzáció - Siket lányt tanított meg énekelni Pitti Katalin

A leghíresebb operaénekesnőink egyike Pitti Katalin, aki a fellépései mellett nagyrészt a jövő tehetségeinek szenteli az életét. Köztük Napsugár Annának, akinek valóra váltotta álmát: halláskárosultként tanult meg énekelni.

Napsugár Anna már kiskora óta vonzódik a művészetekhez. Megteremtet­-te a jelelve táncolás műfaját, verseket, dalszövegeket ír, tanít és énekel. Ráadásul úgy, hogy egy veleszületett betegség miatt fokozatosan elvesztette a hal­lását.

Amikor megérkeztünk a Budai Művészházba, süteménnyel várt minket, mosolygott és szánkról olvasta le a bemutatkozásunkat. Rövid ismerkedés után megtudtuk, hogy Anna hallóideg-sorvadással született, és kiskorától kezdve folyamatosan romlott a hallása.

Ez azonban nem szegte kedvét, és valóra váltotta legnagyobb álmát, hogy énekelhessen. Ehhez hazánk egyik legismertebb operaénekesnőjétől, Pitti Katalintól kért segítséget.

– Eleinte énekesek mellett léptem fel, és jelbeszéddel fejeztem ki az előadók dalait. Amikor írtam a verseimet, még bele sem gondoltam, hogy egy nap el is fogom őket énekelni. Egy alkalommal, amikor Csongrádi Katával szerepeltem együtt, összeismerkedtem Pitti Katalinnal.

Ő megkérdezte tőlem, hogy ha vannak saját dalaim, miért nem énekelek. Azt válaszoltam, hogy énekelek ugyan, csak nem a megszokott módon – idézi fel a kezdeteket Anna. – Akkor ajánlotta fel, hogy menjek el hozzá.

Azóta négy év telt el, és a merész álmokat szövő lány rendszeresen jár órákra az operaénekesnőhöz.

– Nem véletlenül hívják őt Napsugárnak. Nagyon kevés hozzá fogható ember van a világon, ilyen gyönyörű lélekkel. Az élet negatívumait pozitívvá tudja tenni, és én is sokat tanultam tőle a foglalkozásaink során – vette át a szót tanítványától Pitti Katalin, aki a hallássérült lányra szabta a „tanrendet”.

–  Nagy kihívást jelent nekem Anna tanítása. Sokszor ugrálunk örömünkben, amikor nagy eredményt érünk el. Egy saját módszert kellett kialakítanom, hogy tanítható legyen. Vele például nem vokálokat, hanem szövegeket gyakorolunk. A magánhangzó tölt hosszabb időt a szájüregben, a mássalhangzó pedig mindig egy pillanatnyi zárlat, amelyhez tud viszonyítani.

A szöveget olvassa le a számról, és ahhoz igazodik. Közben pedig mutatom neki, hogy feljebb vagy lejjebb kell ereszteni a hangot. Csodálatos a munkafolyamat. Ő jobban megérzi a rezgéseket, mint a többiek. Sokan fejet hajthatnának előtte – folytatta az operaénekesnő, aki azt vallja, a zene bármire gyógyír lehet.

–  A muzsika minden lelket felemel akármilyen mélyen van. Erről szól ez az egész. A praxisomban egyedülálló tanítvány Anna, vele egészen másképp foglalkozom mint a többiekkel – tette hozzá Katalin.

Annának nem az a célja az énekkel, hogy híresség váljon belőle.

– Meg szeretném mutatni a világnak a gondolataimat. Azt akarom közvetíteni az embe­reknek, hogy bármi szörnyűség is történik velünk, mindig tovább lehet lépni, el kell felejteni a rosszat, és soha nem szabad feladni. Ugyan vannak nehéz pillanatok az életben, de akkor is szeretettel kell fordulni mindenki felé, mert ha mosolyogsz a világra, akkor az visszamosolyog rád.

Persze a fellépések előtt nagyon izgulok. Oda kell figyelnem minden apró rezdülésre, hogy ne hibázzak. Ilyen volt a legutóbbi fellépésem a Bakelit Fesztivál tévéfelvételén is – emlékezett vissza a lány, majd elárulta azt is, hogy miért szeretne minél több felvételt készíteni arról, ahogyan a zenével tárja a világ elé érzelmeit.

– Az már bekövetkezett, hogy semmit nem hallok, de az az idő is el fog érkezni, amikor beszélni sem tudok már. Az idegpálya-sorvadásom rá fog menni a beszédközpontomra is. Azért énekelem fel a dalaimat, hogy fennmaradjon majd valami belőlem.